Ha lenne Morzsinak szobája, és annak ajtaja, akkor most ez lenne az ajtajára kiírva. Én már pár hete észrevettem, hogy ez a gyerek „elromlott”, de ma már Zoli is megállapította. Saját szavaival élve „kezd kijönni az apja vére”. Az én szavaimmal élve: „Jaj ne!” Értsd: rettenetes válogatás kaja témában.
Merthogy az eddig mindenevő drága kis Morzsika egyszer csak száznyolcvan fokos kanyart vett és mostanában szinte semmit sem akar enni. Ebben a „mostanában” volt ugyan két-három nap hasmenés is, amikor felmentést kapott minden vád alól, de ettől az időszaktól, meg a lábadozástól eltekintve, sem előtte, sem utána nem akar enni. Először azt hittük, nem éhes. De most már minden világos!
Ez a baba éhes ám, hisz kéri. Mamó addig noszogatta szájtátogatásra, hogy megtanulta, a „hamm” az valami evéssel kapcsolatos kulcsszó, ezért aztán ha megéhezik, elkezdi mondogatni. Néha még bammot mond helyette, de aztán korrigálja. Miközben épp valamit csinál, a kockáit leltározza, vagy Láma lámát tépegeti (szegény Láma, rossz karmája van, ma is orron harapta a Morzsi!). Nosza, semmi gond, a „hamm” password máris bekapcsolja mamót, máris megnyit valami virtuális kamraajtócskát, máris melegszik valahol valami zöldségféle, csirkepép, keveredik-kavarodik a müzli, fő a kölestejbegriz…
De Morzsi – a korábbiaktól teljesen eltérő módon – nem akar enni. Mert dolga van! A teringettét! Meg kell szerezni az edényt! Meg kell tapogatni az elemózsiát! El kell venni aputól a kanalat! Meg kell rágni közben apu piros kézizomerősítő gumikarikáját (hogy egy hegymászó otthonában mik nem találhatók)! El kell húzni a zöld abroszt. Meg kell tapogatni, hogy a helyén van-e még a konyhaablak kerete és üvege! Ki kell valahogy szedni a mamó kezéből a tálat! Össze kell dagasztani az asztalon talált kenyérdarabkát! Ott egy folyóirat, szét kell tépni! Istenem, hogy mennyi dóga van egy ilyen babának!
Ezek a figyelmetlen felnőttek pedig folyton valami (legtöbbször csöpögésre kész) teli kanállal zaklatják. Mert tudják, hogy Morzsi igazából szívesen enne, elvégre időről időre kitátja a száját, és le is nyeli azt, ami belekerül. Csak éppen nagyon rövid időkre tát szájat, mert valahogy mindig eltereli a figyelmét valami, és mindig el kell fordítania a fejét. Mert pont akkor belép valaki más a konyhába, mert a mamó épp elővesz valami dobozt, mert apu épp kérdez valamit a mamótól, mert épp elkezd esni odakint, mert már megint van valami akció valahol! Morzsinak dolga van… Mamó töri a fejét, apu viszont kerek perec eltávolít mindent a baba közeléből, és ráparancsol: „ezt most megeszed!” (((Hm, a mamó csak azt nem érti, hogy apu miért nem szereti a spenótot, a főzelékeket, az olaszos, sajtos tésztákat, a tejfölös étkeket, a keserű, vagy töltetlen csokoládét, az eperlekváros kiflit, a gombapaprikást, a leveles péksüteményt, az olajbogyót, a sajtos pogácsát, a kígyóuborkát, a kacsát, a curryt, a kagylót, a salátát, a tengeri herkentyűket, a húspótló vegetáriánus találmányokat, a csicseriborsót, a brokkolit, a zakuszkát, a vinetét, a bárányhúst, a marakujás joghurtot, a zöld paszulyt… Talán egyszer neki is azt mondta valaki, hogy „Ezt most megeszed!” ? Mamó sem szeret persze bizonyos dolgokat e listáról, szóval nem bántó szándékkal van ez felsorolva.)))
Minden esetre Morzsit megetetni egyre nehezebb… A baba egyre foglaltabb. Az apukája új neve(ke)t is adott neki: Zsákbolha, Nyüzsgi. Merthogy nem sokáig tartózkodik egy helyben. Már lehetetlen a játékaival elterelni a figyelmét. Ha egyszer valami valahol van (márpedig valami valahol mindig van! nemcsak valamikor), akkor azt Morzsinak meg kell szerezni. Akkor is, ha az illető egy bőrönd, netán ablakkilincs, gyerekcipő, játszótérkerítés léce… Különben hogyan lehetne megtudni, hogy az illető tárgy kiállja-e a Morzsi (és hatmilliárd babaelőd) által kifejlesztett rágótesztet? Mit számít az, ha közben az ember farkaséhes, és szülei éppen etetni próbálják? Vagy az, hogy az ember rettenetesen álmos és ott vár a vetett ágyacskája? Ugyan már?! Dógomvan!
Zsolti tanár úr, kedves olvasó, eddigi tanácsaid nagyon hasznosak voltak, mindig nevettünk rajtuk egy jót, és utána mindig megfogadtuk őket. Úgyhogy most is előkaparhatod emlékezetedből, hogy gyereketetés terén mi jön még, és miként essünk át rajta legkönnyebben. Ha igazi szülőktől (és nem elméleti pedagógusoktól) érkező empirikus jótanács keres meg minket, mindig levesszük az ajtóról a „dógomvan, nezaklass!” táblát.
3 comments:
Kedves szülők! Megfigyeléseim szerint a gyermekek akkor esznek, ha éhesek. Na jó, a kicsi lányom akkor is, ha nem, de ez csak az édességre és egyéb meglepire érvényes. Amit a beszámoló egyik képén láttam az egy óriási tévedés: egy indián a magas lóról (vagy székről) eteti a szegény, kis kíváncsi Morzsit. De mit keres a gumicsizma az asztalon? Pontosabban a kicsi gyermek a nagyszobában?! Kifelé vele a konyhába!!! Há' nehogy már a fika egye meg a kicsi gyermeket! Etetőszékbe kell fogni, ha tetszik neki, ha nem! Ha nagyobb lesz, akkor az asztal mellé. Nálunk bevált...Jó, nem mondom vannak napok (hétfőtől-péntekig + a hétvégén) amikor esetleg kivételt teszünk velük, eltekintünk a szabályoktól, de általában a konyha az étkezés helye. Ebben a korban lesznek az elkényeztetett gyermekek :))) Egyébként elnézve azt a színes, sárgás-barna valamit az edénybe azt hiszem megértem Morzsit. Én is inkább "legóznék". Reméelm hasznos voltam :)))
Hahó, jóámber. A kép egyik svájci bérelt kunyhóban készült a télen. Sajnos azzal az alkalommal nem vittük magunkkal az etetőszéket (nem férne be a kocsiba), ezért a magas lóról etetés, és azért a hálószobában, mert nem volt konyhánk sem!
De mikor a saját lakásunkban tartózkodunk, akkor kizárólag az etetőszékben kínálgatjuk, hétfőtől vasárnapig. És általában el is fogadja, mert már meggyógyult.
Akkor rendben van a dolog! Már idegeskedtem, hogy újabb székely gyermek indult el az elkényeztetés útján :)
Post a Comment