Ellentételezés

A sors ellentételezni próbál

A szörnyű csokoládévírus elkapása okozta döbbenet csak lassan múlik, a sors viszont hálistennek ellentételezni próbál a Mercury29Lion mintacsaládban. Mamó elhatározta, hogy megint elkezd sportolni, vett is egy futócipőt, és ezzel egyidejűleg elöntötték a lakást a jó hírek!

Azzal kezdődött, hogy a postás csengetett (csak egyszer), mert meghozta Zoli karácsonyi ajándékát. Namármost, ha azt vesszük alapul, hogy karácsony három hete volt, akkor ez még nem jó hír. De ha azt vesszük, hogy január 23 utánra ígérték a szuperketyerét, akkor ez egy rettentő kedves meglepetés – de inkább kérdezzétek Zolit. Még jó, hogy ajtót nyitott!

Aztán megkerült a pilóta. Ez volt a nap második örömhíre, különösen a pilóta szempontjából, akinek egyébként további éjszakákat kellett volna a kanapé alatt, a hideg északi fal tövében töltenie arra várva, hogy takarítsunk. De az Ildi néni által mentőhelikopterestül Morzsinak ajándékozott pilóta most már megint megérdemelt helyén, Láma láma, Zenélő Bárány, Oroszlánszerű Tehén, Szimpatikus Kacsa és Rózsaszíntalpú Plüsspatkány (szerintem Egérke, de Zoli ért a rendszertani, faji és egyéb besorolásokhoz, ő Patkánynak nevezi) társaságában tölti az estét, újra a helikopterében, mikor épp nem a Morzsi szájában rágcsáltatik. 

((Na de bezzeg este, mikor mamó le akarta fotózni kisfiát a pilótával, Morzsi nem volt hajlandó kézbe venni a helikoptert! Kizárólag a fényképezőgépet akarta rágni!))

Aztán a harmadik örömhír: hazaérkezett mamó, és az előszobában mit hallott? Morzsika bentről üdvözölte, mint mindig, mikor hallja, hogy az anyukája belép a hallba. Csakhogy Morzsi ezúttal azt kiáltotta: „Heijee, wohé!” Ami az eddigi számtalan „mámámámám” és „eëëeéeääæë” után már új nyelvnek, igazi tigrisugrásnak számít!

Ami pedig ezután következett, az meghaladja a tigrisugrás jelentőségét. Mamó belépett a nappaliba, ahol Morzsika az Erődben tartózkodott, és éppen minden erejével az apukája frissen érkezett karácsonyi ajándékát próbálta megszerezni. De mikor meglátta mamót, gyorsan az anyukája elé ment, azaz szembement vele. Azaz szembejött vele, hatalmasra tárt karokkal. Két egész métert!

Ekkor esett le a tantusz. Hoppá, ez a gyerek épp idejött a mamájához, gyalog! Mikor négykézláb is jöhetett volna. A könyvek szerint neki még nem szabadna járni tudni, de mivel olvasni nem tud, ezt nem is olvashatta. Ezért aztán lelkiismeretesen jön-megy az almazöld fellegvárában egész nap, bár általában egy méter után elcsúszik valamelyik eltépett magazin síkos, fényes oldalán, vagy elbotlik valamelyik játékában, vagy túl puha az Erőd „padlója”, és azért veszíti el az egyensúlyát, és orra-, hasra-, hátraesik. De ezt mindig elfelejti, és máris talpon van, és máris egyensúlyoz, vagy ha nem, áll szilárdan, mint egy cövek…

Persze, ha kivesszük az erődből, megijed a nagy tértől, és átvált négykézlábra, mert az még mindig gyorsabb és biztonságosabb. De ma szó szerint szembejött velem! Meglehetősen jó érzés, hogy ennyire örül nekem valaki, és abban is biztos vagyok, hogy tudat alatt neki is öröm lehetett, hogy ma nem vágódott hasra, mikor felém rohant kitárt karokkal. Juhúúú! Ha jól látom, a sors ellentételezni próbál a csokoládévírus miatt.