Thursday 25 November 2010

Dádádádádá. Nyelvészet, már megint


Ha hegymászóékhoz gyerek érkezik, az bizony – ha rövid időre is – kizökkenti a biztos állásból-fogásból a család férfitagjait is. Ezt ugyan első perctől fogva tudja az ember (azaz én), de azért érik meglepetések még a gyerek anyját is.  Például, amikor hazaér a munkából délután, és a kedvenc (36 éves) hegymászója azzal fogadja, hogy „dádádádádá” (vagy lehet, hogy „gyegyegyegyegye”?  - elég nehéz lett volna fonetikusan átírni)…

Mikor a nap folyamán többször hallja az ember a kedvenc hegymászóját ekképpen társalogni a kedvenc kisfiával, akkor, hümm-hümm, most már biztos, hogy Morzsika visszahat! Vagyis nemcsak dialógus („Gyágyágyágyágy!” – „Igeg, dádádá. Gyágyágyá. Dëdëdëdë ” stb.) zajlik férfikörökben, hanem komoly kölcsönhatás is – méghozzá nem a Zoli által elvárt irányban (Morzsika még mindig nem tudja felhúzni a hágóvasat, ajjaj, ellenben Zoli már folyékonyan, magas szinten beszél morzsiul).

Hurrá!
Mintha Morzsika abbahagyta volna a motorika és mozgás terén a mérföldkőtől mérföldkőig nyargalást, és hátradőlne kissé… Az önállóan felállás megtanulása után rohamtempóban megtanult a kanapé hátának támaszkodva araszolgatni, négykézlábról felegyenesedni némi tápászkodás segítségével, a tükörsima falon feltapogatózva feláll a fürdőszobában az ennél fogva veszélyessé vált pelenkázóasztalán, de most már nem törtet újabb testi bravúr felé. Azaz már egy hete nem produkál semmi újat, megnyugodhatunk, nem fog elkezdeni járni túl korán.

Most pihenteti a mindennap legyűrt több kilométertől korántsem fáradt végtagjait, és nyelvórákat tart magának. Végre eljött a pillanat, amit úgy vártam, a szótagismétlős kor. Merthogy a gyerekek beszédtanulásáról szóló tanulmányok szerint már ugyancsak esedékes volt. (Persze azt se fájlaltuk volna, ha még három hónap múlva jönne csak.) Hurrá! –mondja a bennem lakó nyelvész.

Szóval, nyelvészet, már megint! (a korábbi ez volt: http://mercury29lion.blogspot.com/2010/07/nyelveszeti-eszmefuttatas.html ). És mégsem hurrá! Merthogy szakmám szerint én lennék a nyelvész – talán. De még mindig nem tudtam tanúja lenni annak, amiről Zoli mesél: Morzsika hosszú monológjainak (gyanús, hogy erre való hajlamát inkább tőlem örökölte :-). Igen, állítólag Morzsi egész hosszú történeteket mesél délelőttönként, de olyankor éppen dolgozom. Egy gyors telefon épp belefér a munkahelyi délelőttbe, olyankor hallani, ahogy a háttérben rikkantgat, állítólag a hangomat felismeri és örül neki. Én is örülök ennek, de valahogy mégsem az igazi, mert olyankor nem mesél, hanem a telefont próbálja épp megszerezni, és mielőbb összerágcsálni… De ha jó hangulatban van, akkor nem frusztrálja annyira, hogy nem eheti meg a kábel nélküli, jó, öreg, szürke Siemens-t. Akkor a háttérben hallom újra azt, amiből úgy tűnik, nem sikerül eleget kapnom: Gyëgyëgyëgyë! Dádádádádá! Ezt még csak három napja csinálja, remélem, a hétvégén sem hagyja abba, amikor végre vele lehetek egész nap. 
Addig is szorgalmas tanárként nyelvórákat tart Morzsi - a papájának.


2 comments:

Anonymous said...

szervusztok
köszi az új napló bejegyzest Morzsika tevekenysegeről,most mar egy ujabb elfoglaltsagot talalt,ugy latszik a szüleitőlörökölte a bogarak és növenyek iranti erdeklődéset,csak igy tovabb kicsi Áronka,sok egeszseget neked es szüleidnek is

Mondfinsternis said...

Köszönjük! Morzsika nevében is, aki sajnos épp most próbálja ki életében először, hogy milyen a nátha...