Sunday 19 February 2012

Ló a konyhában

Keresd te is a konyhalovat!
 
Lassan megszokjuk, hogy a lakás minden pontján van valami, ami nem egészen illik oda. Például sárga gumikacsa az ágy alatt. Egy bohócfej, egy labda és két képeskönyv a legendássá váló almazöld vesebab alakú kanapé alatt, egy szilikonkrokodil apa íróasztalán, egy bakelitzebra a mamáén, piros, kétlábmeghajtású, hatsebességes, négykerekű autó a konyha közepén… Ez utóbbit Morzsi mindig rossz helyen parkolja le, és sohasem az előszobában! – fakadok ki néha.

De az utóbbi időkben a mezőgazdaság kezdett nagyon előtérbe kerülni. Már hónapok óta bégetünk itthon mint a bárány, bőgünk mint a tehén, nyerítünk, mint a ló – mindezt nyilván a csemete közkívánatára – , továbbá sötétkék remorkás traktorral szedjük össze Morzsi által szétszórt "egyéb állatfajtákat". Sőt, még a kirakómágneses könyv is ilyenekről szól, mint takarás, kévekötés, lóabrakolás, tehénfejés, kecskesajtkészítés, és még minden, ami az Unióban folyton veszélybe kerül és a mi második emeleti „másfélszobakonyha” odúnkban sem igazán létjogosult. De ez így mind rendben van, nem árt, ha a gyerek időben kezdi és olyan „lent”, mint a szülei. Na de egy ló a konyhában!?

Márpedig a konyhánkban valahol ló bujkál. Ha a gyerek látja és folyton mondja, akkor az nem véletlen – ugyanis ő még egész őszinte, és ami a szívén, az a száján! Így jutott nekem múlt hét közepén nemes anyai és háziasszonyi feladatul, hogy süteménygyúrás idején megtaláljak egy lovat a birodalmamban. Mert a drága Morzsi nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és addig rimánkodott érte, amíg engem is nagyon kíváncsivá tett.

Lássuk csak, Kedves Olvasók, ti mennyi idő alatt lelitek meg? A keresés körét leszűkítem, nektek már nem kell az egész konyhánkat alaposan átvizsgálnotok. Abból indultam ki, hogy egyrészt a mélyhűtőben a Zoli sok fagyija miatt garantáltan nincs hely még egy lónak is, a mosogatókagyló szokás szerint tele, az asztal áttekinthető, és nem látok rajta lovat, akkor maradnak a fűszeres szekrények. Itt ugyanis nincs kamra, spájz, mindent be kellett zsúfolni a felső szekrényekbe. 

Namármost, a gyerek az ő 86-88 centis magasságából (vagyis kb. 75-82 centis szemmagasságból ezt látja, amikor folyton felfele mutogat és kéri a lovat:



Zoli szerint „csak úgy mondja”. De az én anyai szívem mindent komolyan vesz, amit Morzsi mond, tehát elkezdem alaposan szemügyre venni a szekrényt és tartalmát. Nagyítok, hogy ti is lássátok, mi mindent is tárolunk. Akinek még nincs gyereke, annak tilos a rendetlenségre megjegyzést tenni. Akinek már van, az valószínűleg nem fog – hacsak nem tart bejáró- és házvezetőnőt, vagy nagyon buzgó nagymamát :-).


Aha, itt van! De hogy ezt az uszkve két méter magasan fekvő cukrosdobozt és rajta a konyhalovakat hogy észrevette és megfigyelte onnan lentről a csemetém! Tényleg ilyen magasan van a doboz, én lábujjhegyre állva épp alig érem el, ha a mögötte levő porcukros dobozt kell kivenni, akkor már fel kell állnom a konyhaszékre.
Most abban reménykedem, hogy hátha az egyik, immáron két hónapja valahová elpakolt órámat is észreveszi valahol. Igaz, az órán semmilyen háziállat nincs…


4 comments:

Anonymous said...

Drága Edit, Kamalika,

hát elragadó módon ecseteled a gyermeked körül forgó eseményeket, jól esik olvasni. E beírás kapcsán annyit fűznék hozzá, hogy a gyermek SOHA nem mond hülyeséget, ahogy Zoli mondta, hogy "csak úgy mondja", szerintem olyan NINCS. Ezt Zsolttal már nagyon régen "megértettem" és számtalanszor beigazolódott, hogy a gyermek mindig TUDJA mit beszél, esetleg mi nem tudjuk jól értelmezni.
Édes kis Áronka :-))

Üdv.,
Ildikó

reka said...

Hát én egészen röviden csak annyit fűznék hozzá, nem is cikkhez, hanem a kommentelőjéhez, hogy azért az apákat ne írjuk le olyan egyértelműen. Az én fiam, aki majdnem 5 éves, biza sokszor mond "csak úgy" dolgokat. Mert rosszat csinál például és kibúvót keres rá. Vagy rákeni a hugára, vagy eltereli a figyelmet, vagy olyan dolgokat mesél, ami a fantáziájában történik. Az én tapasztalatom éppen az, (igaz, h nagyobb gyerekről van szó), hogy biza van, amikor a gyermek "csak úgy mondja".

Szóval bocsánatot is kérek rögtön, h megszólaltam. Az apák védelmében. (De nem tutti, h megérdemlik :)))) )

Mondfinsternis said...

Hát, anyatársak, ebből most azt szűrtem le, hogy van egy kor, ameddig még nagyon őszinték és készpénznek lehet venni, amit mondanak, aztán egyszer átlendülnek valami képzeletbeli kerítésen, és attól fogva mosódik a valóság a képzelt valósággal és az állított valósággal :-))

Már csak egy óra, vagy valami mérföldkőmegállapító műszer kéne, nehogy elszalasszam a pillanatot, amikortól már nem szabad benne vakon bízni :-) (Jó, tudom, ez nem egy pillanat műve, hanem hosszabb időszak.)

Minden esetre erre a majdani korra kéne valami anyaszív-keményítő, mert engem olyan könnyen át tud már verni :-) Például néz nagy kedvesen, majd elolvadok, úgy mosolyog rám, eliszem, hogy mennyire szeret a gyerekem, aztán egyszer csak megszólal: "Csokoládét!" És egész végig ezért udvarolt nekem :-)

reka said...

Közben eszembe jutott, hogy anyukák blogjain nem igazán lehet olyant olvasni, hogy a fiam azt mondta, hogy "Te vagy a világon a legrosszabb Anya" és "tudd meg, h többet nem is szeretlek".
Pedig a gyakorlat azt mutatja, h minden gyerek mond effélét ha megharagszik, aztán azt "csak úgy mondja" dühében? Vagy komolyan gondolja?
Na úgy tűnik, h felkavart ez a téma. :D