Keresd te is a konyhalovat!
Lassan megszokjuk, hogy a lakás minden pontján van valami, ami nem egészen illik oda. Például sárga gumikacsa az ágy alatt. Egy bohócfej, egy labda és két képeskönyv a legendássá váló almazöld vesebab alakú kanapé alatt, egy szilikonkrokodil apa íróasztalán, egy bakelitzebra a mamáén, piros, kétlábmeghajtású, hatsebességes, négykerekű autó a konyha közepén… Ez utóbbit Morzsi mindig rossz helyen parkolja le, és sohasem az előszobában! – fakadok ki néha.
De az utóbbi időkben a mezőgazdaság kezdett nagyon előtérbe kerülni. Már hónapok óta bégetünk itthon mint a bárány, bőgünk mint a tehén, nyerítünk, mint a ló – mindezt nyilván a csemete közkívánatára – , továbbá sötétkék remorkás traktorral szedjük össze Morzsi által szétszórt "egyéb állatfajtákat". Sőt, még a kirakómágneses könyv is ilyenekről szól, mint takarás, kévekötés, lóabrakolás, tehénfejés, kecskesajtkészítés, és még minden, ami az Unióban folyton veszélybe kerül és a mi második emeleti „másfélszobakonyha” odúnkban sem igazán létjogosult. De ez így mind rendben van, nem árt, ha a gyerek időben kezdi és olyan „lent”, mint a szülei. Na de egy ló a konyhában!?
Márpedig a konyhánkban valahol ló bujkál. Ha a gyerek látja és folyton mondja, akkor az nem véletlen – ugyanis ő még egész őszinte, és ami a szívén, az a száján! Így jutott nekem múlt hét közepén nemes anyai és háziasszonyi feladatul, hogy süteménygyúrás idején megtaláljak egy lovat a birodalmamban. Mert a drága Morzsi nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és addig rimánkodott érte, amíg engem is nagyon kíváncsivá tett.
Lássuk csak, Kedves Olvasók, ti mennyi idő alatt lelitek meg? A keresés körét leszűkítem, nektek már nem kell az egész konyhánkat alaposan átvizsgálnotok. Abból indultam ki, hogy egyrészt a mélyhűtőben a Zoli sok fagyija miatt garantáltan nincs hely még egy lónak is, a mosogatókagyló szokás szerint tele, az asztal áttekinthető, és nem látok rajta lovat, akkor maradnak a fűszeres szekrények. Itt ugyanis nincs kamra, spájz, mindent be kellett zsúfolni a felső szekrényekbe.
Namármost, a gyerek az ő 86-88 centis magasságából (vagyis kb. 75-82 centis szemmagasságból ezt látja, amikor folyton felfele mutogat és kéri a lovat:
Zoli szerint „csak úgy mondja”. De az én anyai szívem mindent komolyan vesz, amit Morzsi mond, tehát elkezdem alaposan szemügyre venni a szekrényt és tartalmát. Nagyítok, hogy ti is lássátok, mi mindent is tárolunk. Akinek még nincs gyereke, annak tilos a rendetlenségre megjegyzést tenni. Akinek már van, az valószínűleg nem fog – hacsak nem tart bejáró- és házvezetőnőt, vagy nagyon buzgó nagymamát :-).
Aha, itt van! De hogy ezt az uszkve két méter magasan fekvő cukrosdobozt és rajta a konyhalovakat hogy észrevette és megfigyelte onnan lentről a csemetém! Tényleg ilyen magasan van a doboz, én lábujjhegyre állva épp alig érem el, ha a mögötte levő porcukros dobozt kell kivenni, akkor már fel kell állnom a konyhaszékre.
Most abban reménykedem, hogy hátha az egyik, immáron két hónapja valahová elpakolt órámat is észreveszi valahol. Igaz, az órán semmilyen háziállat nincs…
4 comments:
Drága Edit, Kamalika,
hát elragadó módon ecseteled a gyermeked körül forgó eseményeket, jól esik olvasni. E beírás kapcsán annyit fűznék hozzá, hogy a gyermek SOHA nem mond hülyeséget, ahogy Zoli mondta, hogy "csak úgy mondja", szerintem olyan NINCS. Ezt Zsolttal már nagyon régen "megértettem" és számtalanszor beigazolódott, hogy a gyermek mindig TUDJA mit beszél, esetleg mi nem tudjuk jól értelmezni.
Édes kis Áronka :-))
Üdv.,
Ildikó
Hát én egészen röviden csak annyit fűznék hozzá, nem is cikkhez, hanem a kommentelőjéhez, hogy azért az apákat ne írjuk le olyan egyértelműen. Az én fiam, aki majdnem 5 éves, biza sokszor mond "csak úgy" dolgokat. Mert rosszat csinál például és kibúvót keres rá. Vagy rákeni a hugára, vagy eltereli a figyelmet, vagy olyan dolgokat mesél, ami a fantáziájában történik. Az én tapasztalatom éppen az, (igaz, h nagyobb gyerekről van szó), hogy biza van, amikor a gyermek "csak úgy mondja".
Szóval bocsánatot is kérek rögtön, h megszólaltam. Az apák védelmében. (De nem tutti, h megérdemlik :)))) )
Hát, anyatársak, ebből most azt szűrtem le, hogy van egy kor, ameddig még nagyon őszinték és készpénznek lehet venni, amit mondanak, aztán egyszer átlendülnek valami képzeletbeli kerítésen, és attól fogva mosódik a valóság a képzelt valósággal és az állított valósággal :-))
Már csak egy óra, vagy valami mérföldkőmegállapító műszer kéne, nehogy elszalasszam a pillanatot, amikortól már nem szabad benne vakon bízni :-) (Jó, tudom, ez nem egy pillanat műve, hanem hosszabb időszak.)
Minden esetre erre a majdani korra kéne valami anyaszív-keményítő, mert engem olyan könnyen át tud már verni :-) Például néz nagy kedvesen, majd elolvadok, úgy mosolyog rám, eliszem, hogy mennyire szeret a gyerekem, aztán egyszer csak megszólal: "Csokoládét!" És egész végig ezért udvarolt nekem :-)
Közben eszembe jutott, hogy anyukák blogjain nem igazán lehet olyant olvasni, hogy a fiam azt mondta, hogy "Te vagy a világon a legrosszabb Anya" és "tudd meg, h többet nem is szeretlek".
Pedig a gyakorlat azt mutatja, h minden gyerek mond effélét ha megharagszik, aztán azt "csak úgy mondja" dühében? Vagy komolyan gondolja?
Na úgy tűnik, h felkavart ez a téma. :D
Post a Comment