Szösszenetek

Ez csak néhány mai elszólás, de Mamó bedobja a köz részére, hátha mást is elszórakoztat. 

A dolgok fontossági sorrendjét ez a párbeszédecske tükrözte ma híven:

Morzsi (tolja, taszítja, ráncigálja, húzza ősét a nappali felé): Jácun, jácsun, jácun, jácunk!

Mamó: Jó, na jó, játszunk. A kulcsosat akarod?

Morzsi: Vísz, vísz. Vísz, vísz.

Mamó: Szomjas lettél? Hozok neked vizet, várj.

Morzsi: Jácsun, jácsun, jácsun! Jácsun!

Mamó: Persze, hogy játszunk, csak hozok neked vizet, megyek töltök a poharadba.

Morzsi: Jácsun, jácsun, jácsun!

Mamó: Vizet már nem is kérsz?

Morzsi: Jácsun, jácun, jácunk!

Mamó azért hoz egy kis vizet. Morzsi követi a konyhába, majd vissza, végig hangosan követelve a jogait: Jácun! Jácun!

Morzsi általában odaáll a könyvespolc elé és mondja, hogy melyik könyvet szeretné olvasni. Ma a rénszarvasosat akarta, amelyiken meg lehet simogatni a rénszarvas bundáját, bársonyos füleit, piros orrát. Már babakorában is imádta az utolsó oldalt, mikor a lüktetőpiros bohócorrszerű rénszarvasorrhoz ér az ember. A tegnap este, mikor ugyanezt a könyvet kérte, sikerült már kimondania valami olyat, hogy rénszavas... Ma délben viszont azt mondta: 

"szénsavas". 

Mamó még nem is gondolt bele, milyen lehet egy szénsavas rénszarvas. Biztos kipróbálta már valahol valami svéd szakács.

Egyik kedvenc játéka a pecsételős rajztábla. Az a mágneses elven működő, amelyiket aztán egy katicabogár alakú kar (?) segítségével letöröl az ember. A macskafej, nyuszifej és kacsafej alakú pecsétek pedig nyilván mágnesből vannak, azok nyomot hagynak, ha az ember pecsétel velük - de csak a táblán. Ugyanígy a madzaggal rögzített toll hegye is mágnesből van. Egész jól lehet vele rajzolni.

Naponta, sőt óránként legalább háromszor elő kell venni, és pecsételni kell. Pecsételjünk, pecsételünk helyett azonban Morzsi így mondja:

"Pecsintünk!"  Legalább annyi kiderül, hogy többes szám első személyben tud már ragozni.

Mamó enni készül, Morzsi már ebédelt, ő már szabadlábon rohangál ki-be a konyhából/-ba. Aztán egyszer csak lábujjhegyre áll, és eléri az asztal szélére tett sótartót. Nagy örömmel utánakap, meg is szerzi, és már el is iszkol vele, miközben boldogan kiabálja: Szotattó, Szotattó (=sótartó)… Mamó mérges, de annyira azért mégsem. Gondolkodik, hogy visszavegye a sótartót, vagy elővegye a másikat a szekrényből, vagy só nélkül egye meg az ebédet… Túl édes ez a kölyök, most inkább nem ordibálok rá - gondolja Mamó, aztán elballag a tartaléksótartóért. Na végre van valami haszna a háztartásban felhalmozódott duplikátumoknak!