1. Hegyen
Nyár, de a díszletből nem derül ki… Magas hegy, de ebből sem sok látszik. Akár Írországban és készülhetett volna az utolsó fénykép – morfondírozik Mamó – nem látszik más, csak a köd, mögötte valami zöld és meredek… Jó idő, azaz eső utáni (nem köpönyeg, hanem) felderülés, derült ég, derültség… Hahaha, a svájci Wallis kanton időjárása nem olvasta a Zoli által istenített norvég meteorológiai szolgálat Zoli szerint remek előrejelzéseit, amelyek Zoli olvasatában most épp kék éggel kecsegtetnek. Mamó viszont pórul járt, mert az ő túranapjára esik mindez… Világos, mikor gyönyörű idő van, akkor a hegymászók mennek ki (fel), mikor nem annyira, akkor társadalmunk kevésbé értékes, nehéz kilóikat felfele csak töredelmesen görgető, jégcsákányukat kölcsönadó, hágóvasukat rozsdázni hagyó, megvetett „normal route – south face” egyedei előtt szabad a pálya.
Így esett, hogy Mamó megvárta, mikor Morzsi elszenderül, majd hirtelen úgy döntött, hogy most mindenből elég volt, és ő megy. Félbeszakította Zolit, aki épp egyik általa már megtett hegyi utat szerette volna videón ismertetni, előrángatta hátizsákját és elindult valamerre, ahol majd csak felszáll a köd. Elindult magának egy hegyet keresni, ahol egy roppant feszült nyárelőt kigyalogolhat magából, és netán még körül is nézhet.
Aztán megint minden elkezdett vészesen hasonlítani arra a valóságra, amelyből menekülni próbált: akármerre ment, a köd, ez a bizonytalan képlékeny, jövőrejtő sötétszürke massza épp arra szállt utána. Abbahagyta azt az ösvényt, nekivágott egy másiknak, mikor már egy órát kanyargott egy szimpatikusan keskeny füves párkányon, akkor egyszer csak azt látta, hogy nem látja, hogy az ösvény hová vezet, ellenben a köd előtti képből az utolsó emléke az volt, hogy a megcélzott hegyoldal olyan meredek, azaz a fűpárkány olyan keskeny, hogy a szemben terelt juhnyáj is libasorban ment az ösvényen! Még jó, hogy ezt lefotózta, mert egyesek nem hinnék el (elvégre az olyan ösvények, ahol még Mamó is végigmegy, csakis széles vízszintes sugárutak lehetnek)…
Mamó innen is visszafordult, mert rájött, hogy az egyetlen ismert, kellemes, meleg és biztonságos dolog a világban számára jelenleg a pulóvere, ami most épp a hátizsákjában van, bár szívesen viselné magán. Visszabaktatott a kiindulóponthoz, valahol 2300 méter körül, majd kinézte a köd irányát, aha, lefele megy, akkor ő pedig elindult felfele, valami jelzett úton, amiről persze fogalma sem volt, hogy hová megy. De ez a disznó köd erre úgy döntött, hogy felfele lódul. Hát nem ő volt a gyorsabb?! Mamó azért nem adta fel a ködben – elvégre újabban lételeme a bizonytalanság: hol fognak lakni, miből fognak élni, ki és hol fog dolgozni, hová járatja Morzsit óvodába, milyen nyelvűbe, megszűnik-e az euró, és még ezer kérdés izgatja nap mint nap. Bandukolt a ködben, hátha egyszer csak szembejön valami válasz. Senki és semmi nem jött szembe. Ellenben a következő kanyarban, ahogy maga elé pillantott, ugyancsak meglepődött. Egy hatalmas ibex-szel nézett ugyanis farkasibex-szemet.
Az állatnak a szarvai is hatalmasak voltak, ezt a fotók alapján még Zoli is megerősítette, akkor aztán tényleg elhihetitek. Mamó rögtön és spontánul megfogalmazott egy afféle kutyanyugtató, csendesítő beszédet, és el is mondta kb. olyan hangvétellel, ahogyan az álmában felsíró Morzsihoz beszélne… Akkor fel sem tűnt neki, hogy az ibex meg van jelölve, azaz a fülén sárga azonosító, esetleg nyomkövető jeladó eszköz van! Tehát már találkozott emberrel, feltehetően számára nem oly kellemes körülmények között. A kőszáli fenevad még egy darabig szemlélte őt, távolabb legelésző, jelöletlen társai is feszülten figyeltek, fejüket felemelve, mozdulatlanul. Aztán hallgatólagos megegyezéssel úgy döntöttek, hogy Mamónak bizalmat előlegeznek, átengedik a területükön, és ott a helyszínen folytatják a legelészést. Az utolsó néhány fénykép már csak egy esőfelhőmasszából kiemelkedő stilizált V alakú szarvak sziluettjét örökítette meg, Mamó viszont aznapra feladta a napos oldal keresését. Szépen leballagott a hegyről, azon morfondírozva, hogy afféle isteni jelként, a ködös sors válaszaként értelmezze-e akkor e hatalmas ibexeket… És ha igen, mit akarnak jelenteni… Békés legelészést valószínűleg nem, bár ő maga vegetáriánus…
Titkolt asztrológiai tanulmányai alapján aztán azzal vigasztalta magát, hogy a Bak, amit most ezek az ibexek testesítenek meg, a hatodik házának jegye, húha, ez bizony ambíciót, kemény munkát, küzdelmes hétköznapokat, nehezen megőrzött egészséget és a vereség el nem fogadását jelenti. Hát akkor irány a szárazföld, akarom mondani, a lapos talaj! Valahol lent, a köd alatt, ahol Morzsi épp Zoli hátán ülve örvendezik a fentről megtérő, átfázott Mamónak, azaz elsősorban a madárlátta kiflinek.
No comments:
Post a Comment