Ló a konyhában

Keresd te is a konyhalovat!

 

Lassan megszokjuk, hogy a lakás minden pontján van valami, ami nem egészen illik oda. Például sárga gumikacsa az ágy alatt. Egy bohócfej, egy labda és két képeskönyv a legendássá váló almazöld vesebab alakú kanapé alatt, egy szilikonkrokodil apa íróasztalán, egy bakelitzebra a mamáén, piros, kétlábmeghajtású, hatsebességes, négykerekű autó a konyha közepén… Ez utóbbit Morzsi mindig rossz helyen parkolja le, és sohasem az előszobában! – fakadok ki néha.

De az utóbbi időkben a mezőgazdaság kezdett nagyon előtérbe kerülni. Már hónapok óta bégetünk itthon mint a bárány, bőgünk mint a tehén, nyerítünk, mint a ló – mindezt nyilván a csemete közkívánatára – , továbbá sötétkék remorkás traktorral szedjük össze Morzsi által szétszórt "egyéb állatfajtákat". Sőt, még a kirakómágneses könyv is ilyenekről szól, mint takarás, kévekötés, lóabrakolás, tehénfejés, kecskesajtkészítés, és még minden, ami az Unióban folyton veszélybe kerül és a mi második emeleti „másfélszobakonyha” odúnkban sem igazán létjogosult. De ez így mind rendben van, nem árt, ha a gyerek időben kezdi és olyan „lent”, mint a szülei. Na de egy ló a konyhában!?

Márpedig a konyhánkban valahol ló bujkál. Ha a gyerek látja és folyton mondja, akkor az nem véletlen – ugyanis ő még egész őszinte, és ami a szívén, az a száján! Így jutott nekem múlt hét közepén nemes anyai és háziasszonyi feladatul, hogy süteménygyúrás idején megtaláljak egy lovat a birodalmamban. Mert a drága Morzsi nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és addig rimánkodott érte, amíg engem is nagyon kíváncsivá tett.

Lássuk csak, Kedves Olvasók, ti mennyi idő alatt lelitek meg? A keresés körét leszűkítem, nektek már nem kell az egész konyhánkat alaposan átvizsgálnotok. Abból indultam ki, hogy egyrészt a mélyhűtőben a Zoli sok fagyija miatt garantáltan nincs hely még egy lónak is, a mosogatókagyló szokás szerint tele, az asztal áttekinthető, és nem látok rajta lovat, akkor maradnak a fűszeres szekrények. Itt ugyanis nincs kamra, spájz, mindent be kellett zsúfolni a felső szekrényekbe. 

Namármost, a gyerek az ő 86-88 centis magasságából (vagyis kb. 75-82 centis szemmagasságból ezt látja, amikor folyton felfele mutogat és kéri a lovat:

Zoli szerint „csak úgy mondja”. De az én anyai szívem mindent komolyan vesz, amit Morzsi mond, tehát elkezdem alaposan szemügyre venni a szekrényt és tartalmát. Nagyítok, hogy ti is lássátok, mi mindent is tárolunk. Akinek még nincs gyereke, annak tilos a rendetlenségre megjegyzést tenni. Akinek már van, az valószínűleg nem fog – hacsak nem tart bejáró- és házvezetőnőt, vagy nagyon buzgó nagymamát :-).

Aha, itt van! De hogy ezt az uszkve két méter magasan fekvő cukrosdobozt és rajta a konyhalovakat hogy észrevette és megfigyelte onnan lentről a csemetém! Tényleg ilyen magasan van a doboz, én lábujjhegyre állva épp alig érem el, ha a mögötte levő porcukros dobozt kell kivenni, akkor már fel kell állnom a konyhaszékre.

Most abban reménykedem, hogy hátha az egyik, immáron két hónapja valahová elpakolt órámat is észreveszi valahol. Igaz, az órán semmilyen háziállat nincs…

Morzsi nem ért egyet

Úgy kezdődött, mint egy vasárnap: Morzsi negyed nyolckor már vidáman kiabálta az ágyában állva, hogy Apa!, Mama!, aztán Apa végre felkelt, és bevonult a hangforrással a fürdőszobába, a pelenkázóasztalhoz, hogy Mama még nyugodtan alhasson egy kicsit. De Mama már nem sokáig alhatott vissza, mert vitatkozás hangjaira figyelt fel félálomban. 

Amíg csak beszélgetést hallott valahol, félig tudat alatt, egyértelmű volt, hogy Apa a békás, párnahátú pancsolókönyvet adta oda Morzsinak, hogy ez utóbbi ne zavarja kézzel-lábbal hadonászva a pelenkázás művészetét, és addig a Mama, alias Mamó nem is ébredt fel. De aztán mintha egy lemez beakadt volna:

- Béka! – mondta Zoli.

- BéBI! – mondta Morzsi.

- BéKA! – mondta Zoli újra, kihangsúlyozva a szó elrontott végét.

- BéBI! – válaszolta Morzsi, kihangsúlyozva a BI-t.

- Nem bébi, hanem béKA – mondta ismét Zoli, mint aki nem adja fel.

- BéBI! – mondta Morzsi, mint aki nagyon biztosan tudja, hogy mit beszél, és mást is helyes nyelvhasználatra ösztönöz.

- BéKa! – mondta Zoli kitartó türelemmel.

- BéBI! – válaszolta Morzsi rámenős, kioktató stílusban.

Mi az ördög, ezek itt most veszekednek?! – gondolta Mama, és gyorsan kiugrott az ágyból. A párbeszéd teljesen ugyanúgy folytatódott, de a felek sehogyan sem jutottak közös nevezőre. Ezért aztán Mama véget vetett a dolognak, mikor megemlítette, hogy Morzsi ihat tejet. Ez lett a reggel új szlogenje (tEEEj!), Morzsi egy darabig többet nem emlegette a béBI-t.

Hanem a minap a játékai között megtalálta a nagy, almazöld plüssbékát, amihez ráadásul jóindulat is kell, mert nem annyira béka alakú. De ez egy dörzsölt kisgyerek, hát nem felismerte! A memóriája is bekapcsolhatott, a múltkori vita emléke talán még élt benne, mert idehozta a Mamó, ja bocs, új nevén a Mama íróasztalához, feltette rá, és hangosan, érthetően, ellentmondást nem tűrően így szólt: béBI!

Mama elkönyvelte a dolgot, rendben. Este azonban feltűnt neki, hogy a kirakós játékból a zsiráfot Morzsi következetesen lónak nevezi.

- Kicsikém, ez nem ló, ez egy zsiráf! – mondta naivan.

- Ló! – jelentette ki Morzsi.

- Zsiráf, mégpedig hosszú nyakú, hosszú lábú, foltos zsiráf. – próbált okosabbnak tűnni Mama.

- Jó. Ló. – mondta Morzsi. Nála az l és a j még egymással felcserélhető fonémák, szóval, ha egy négylábú valamire mondja azt, hogy JÓ, akkor többnyire LÓra gondol.

Mamónak eszébe jutott a korábbi békabébis vita, ezért aztán nem erőltette tovább a dolgot a zsiráf alakú lóval.

Csakhogy tegnap este előkerült Zsizsó zsiráf, és Morzsi kerek-perec rámutatott és azt mondta:

- Ló.

- De Morzsi, ez Zsizsó, a te zsiráfod!

- Ló. Jó. Zsó.

- Igen, Zsizsó, a zsiráf.

- Zsó.

Na ez lett a közös nevező. Zsizsó, a zsiráf alakú ló, aki a szíve mélyén jó. 

Morzsi ugyanis nem tűr vitát.

Ma kapott egy sötétszürke afrikai elefántot, bakelitféle műanyagból. Meglehetősen jó utánzat, óriási lebegő fülekkel, komoly agyarakkal, szóval nem egy rajzfilmfigura, inkább állattani könyvből lépett ki. Régebben ugyan Morzsi az elefántot EEE névvel illette, de most bezzeg eszébe jutott a rendezetlen vita Mamával, és határozottan rámutatott, majd ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette:

- Ló.

Mama nem akart vitatkozni, inkább blogcikket írna a dologról. Este fél kilenc fele járt már, ezért aztán beleegyezett. Már megint Morzsi nyert, lóhosszal.