Keresd te is a konyhalovat!
Lassan megszokjuk, hogy a lakás minden pontján van valami, ami nem egészen illik oda. Például sárga gumikacsa az ágy alatt. Egy bohócfej, egy labda és két képeskönyv a legendássá váló almazöld vesebab alakú kanapé alatt, egy szilikonkrokodil apa íróasztalán, egy bakelitzebra a mamáén, piros, kétlábmeghajtású, hatsebességes, négykerekű autó a konyha közepén… Ez utóbbit Morzsi mindig rossz helyen parkolja le, és sohasem az előszobában! – fakadok ki néha.
De az utóbbi időkben a mezőgazdaság kezdett nagyon előtérbe kerülni. Már hónapok óta bégetünk itthon mint a bárány, bőgünk mint a tehén, nyerítünk, mint a ló – mindezt nyilván a csemete közkívánatára – , továbbá sötétkék remorkás traktorral szedjük össze Morzsi által szétszórt "egyéb állatfajtákat". Sőt, még a kirakómágneses könyv is ilyenekről szól, mint takarás, kévekötés, lóabrakolás, tehénfejés, kecskesajtkészítés, és még minden, ami az Unióban folyton veszélybe kerül és a mi második emeleti „másfélszobakonyha” odúnkban sem igazán létjogosult. De ez így mind rendben van, nem árt, ha a gyerek időben kezdi és olyan „lent”, mint a szülei. Na de egy ló a konyhában!?
Márpedig a konyhánkban valahol ló bujkál. Ha a gyerek látja és folyton mondja, akkor az nem véletlen – ugyanis ő még egész őszinte, és ami a szívén, az a száján! Így jutott nekem múlt hét közepén nemes anyai és háziasszonyi feladatul, hogy süteménygyúrás idején megtaláljak egy lovat a birodalmamban. Mert a drága Morzsi nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és addig rimánkodott érte, amíg engem is nagyon kíváncsivá tett.
Lássuk csak, Kedves Olvasók, ti mennyi idő alatt lelitek meg? A keresés körét leszűkítem, nektek már nem kell az egész konyhánkat alaposan átvizsgálnotok. Abból indultam ki, hogy egyrészt a mélyhűtőben a Zoli sok fagyija miatt garantáltan nincs hely még egy lónak is, a mosogatókagyló szokás szerint tele, az asztal áttekinthető, és nem látok rajta lovat, akkor maradnak a fűszeres szekrények. Itt ugyanis nincs kamra, spájz, mindent be kellett zsúfolni a felső szekrényekbe.
Namármost, a gyerek az ő 86-88 centis magasságából (vagyis kb. 75-82 centis szemmagasságból ezt látja, amikor folyton felfele mutogat és kéri a lovat:
Zoli szerint „csak úgy mondja”. De az én anyai szívem mindent komolyan vesz, amit Morzsi mond, tehát elkezdem alaposan szemügyre venni a szekrényt és tartalmát. Nagyítok, hogy ti is lássátok, mi mindent is tárolunk. Akinek még nincs gyereke, annak tilos a rendetlenségre megjegyzést tenni. Akinek már van, az valószínűleg nem fog – hacsak nem tart bejáró- és házvezetőnőt, vagy nagyon buzgó nagymamát :-).
Aha, itt van! De hogy ezt az uszkve két méter magasan fekvő cukrosdobozt és rajta a konyhalovakat hogy észrevette és megfigyelte onnan lentről a csemetém! Tényleg ilyen magasan van a doboz, én lábujjhegyre állva épp alig érem el, ha a mögötte levő porcukros dobozt kell kivenni, akkor már fel kell állnom a konyhaszékre.
Most abban reménykedem, hogy hátha az egyik, immáron két hónapja valahová elpakolt órámat is észreveszi valahol. Igaz, az órán semmilyen háziállat nincs…
