Szösszenetek

Ez csak néhány mai elszólás, de Mamó bedobja a köz részére, hátha mást is elszórakoztat. 

A dolgok fontossági sorrendjét ez a párbeszédecske tükrözte ma híven:

Morzsi (tolja, taszítja, ráncigálja, húzza ősét a nappali felé): Jácun, jácsun, jácun, jácunk!

Mamó: Jó, na jó, játszunk. A kulcsosat akarod?

Morzsi: Vísz, vísz. Vísz, vísz.

Mamó: Szomjas lettél? Hozok neked vizet, várj.

Morzsi: Jácsun, jácsun, jácsun! Jácsun!

Mamó: Persze, hogy játszunk, csak hozok neked vizet, megyek töltök a poharadba.

Morzsi: Jácsun, jácsun, jácsun!

Mamó: Vizet már nem is kérsz?

Morzsi: Jácsun, jácun, jácunk!

Mamó azért hoz egy kis vizet. Morzsi követi a konyhába, majd vissza, végig hangosan követelve a jogait: Jácun! Jácun!

Morzsi általában odaáll a könyvespolc elé és mondja, hogy melyik könyvet szeretné olvasni. Ma a rénszarvasosat akarta, amelyiken meg lehet simogatni a rénszarvas bundáját, bársonyos füleit, piros orrát. Már babakorában is imádta az utolsó oldalt, mikor a lüktetőpiros bohócorrszerű rénszarvasorrhoz ér az ember. A tegnap este, mikor ugyanezt a könyvet kérte, sikerült már kimondania valami olyat, hogy rénszavas... Ma délben viszont azt mondta: 

"szénsavas". 

Mamó még nem is gondolt bele, milyen lehet egy szénsavas rénszarvas. Biztos kipróbálta már valahol valami svéd szakács.

Egyik kedvenc játéka a pecsételős rajztábla. Az a mágneses elven működő, amelyiket aztán egy katicabogár alakú kar (?) segítségével letöröl az ember. A macskafej, nyuszifej és kacsafej alakú pecsétek pedig nyilván mágnesből vannak, azok nyomot hagynak, ha az ember pecsétel velük - de csak a táblán. Ugyanígy a madzaggal rögzített toll hegye is mágnesből van. Egész jól lehet vele rajzolni.

Naponta, sőt óránként legalább háromszor elő kell venni, és pecsételni kell. Pecsételjünk, pecsételünk helyett azonban Morzsi így mondja:

"Pecsintünk!"  Legalább annyi kiderül, hogy többes szám első személyben tud már ragozni.

Mamó enni készül, Morzsi már ebédelt, ő már szabadlábon rohangál ki-be a konyhából/-ba. Aztán egyszer csak lábujjhegyre áll, és eléri az asztal szélére tett sótartót. Nagy örömmel utánakap, meg is szerzi, és már el is iszkol vele, miközben boldogan kiabálja: Szotattó, Szotattó (=sótartó)… Mamó mérges, de annyira azért mégsem. Gondolkodik, hogy visszavegye a sótartót, vagy elővegye a másikat a szekrényből, vagy só nélkül egye meg az ebédet… Túl édes ez a kölyök, most inkább nem ordibálok rá - gondolja Mamó, aztán elballag a tartaléksótartóért. Na végre van valami haszna a háztartásban felhalmozódott duplikátumoknak!

Hangok a hátsó ülésről

Ha valaki nem tudná, hogy milyen az, amikor valami egyszerre beépített és hordozható, akkor Mamó és Apu tud erre egy jó példát. Nemrég kaptak ugyanis egy beépített, hordozható visszhangot. Még nem üzemel egész jól a szoftverje, azaz még nagyon szelektív, nem mindent mond vissza, nem is egész tökéletesen, és nem is mindig az utolsó két szótagot. De visszhangozik rendületlenül. Már megint a Morzsi gyerekről van szó.

Mamó és Zoli apu pedig meglepetten állapították meg, hogy ezentúl már nem is tudnak beszélgetni, és nem is mondhatnak már csak úgy bármit egymásnak.

Ez persze eddig is így volt, például a keksz szót már hónapok óta nem szabadott kiejteni Morzsi jelenlétében, kivéve, ha aznap hajlandó volt rendesen ebédelni. Ugyanis mihelyt meghallotta, elkezdte kiabálni, hogy „Kekke(t), kekkke(t)!”. Nevetséges, de előfordult már, hogy Mamó angolosan biscuitről beszélt Zolival, csakhogy megússza a kekszkövetelést. Persze ez is csak addig fog működni, amíg a gyerek rájön, hogy a biscuit mit takar…

De a helyzet tovább fokozódott, most már teljesen mindegy, hogy miről beszélgetnek, a Morzsi így is, úgy is figyel, és haladéktalanul visszaismétel mindenből valamit.

Kivéve, ha épp „olvas”. Olyankor ugyanis nehéz szóhoz jutni mellette!

A minap Apu és Morzsi Mamó munkahelye előtt várták este a kocsiban, hogy Madame Kényszersztahanov végre letegye a fegyvert és beszálljon a kocsiba. Már sötétedett, de Morzsit ez nem zavarta az olvasásban. Egy nagy képeskönyvet forgatott, és mindennek, amit felismert, elkiáltotta a nevét. Épp egy német kisgyerekes család reggelire megterített asztalát ábrázolta a kép. Ismertetjük az ominózus jelenetet. Úgy kell elképzelni, mint egy modern színdarabot, amelyben általában minimum két szereplő beszél egyszerre.

Mamó (levegő után kapkodva): „Hát szervusztok! Bocsánat, hogy megint később érek le, de utolsó percben még jött egy e-mail, hogy még ezt meg azt csináljuk meg.

Morzsi (lelkesen kiabálva):  Tea! Tea!

Zoli (mintha semmi különös nem történt volna):  Szerussz, Mamó.

Morzsi (Zolival egyidőben):   Kakaó! Kakó!

Mamó:  Hát te, kicsi Mókuska, mit csinálsz? Jó voltál ma?

Morzsi:  Kenyér, kenyér!

Mamó:  Evett ma rendesen?

Morzsi:  Dzseme, dzsembe! Szajt! Szajt!

Zoli (Morzsival egyidőben):  Hogyne, persze, evett sonkát, zöldséget is. Nem volt vele baj.

Morzsi: Fordí! Fordí! Mama. (=fordíts, lapozz, Mama)

Mamó (fordít, bár elég sötét van.):  Ja, a következő lámpa után menj át a másik sávba!

Morzsi:  Másik. Másik. Fordí! Fordí! Mama!

Mamó:  Ha nem enged be, akkor sincs baj, maradj ebben a sávban, majd a reptéri körforgalomnál megfordulsz.

Morzsi:  Fordul, fordul.

Zoli:  Fenét megyünk mi el addig, majd beenged (mármint a másik sávba egy Jeep).

Morzsi (Zolival egyidőben):  Kuka! Kocsi! (ez van a képen, a szemetesek épp kiürítik a német mesebeli család kapuja előtt a kukát)

Mamó: Jól van, ügyes vagy (utolsó pillanatban sikerült a sávváltás, mégsem kell nyolc kilométert kerülni). Képzeld, nem akarják kifizetni az elmaradt pénzt visszamenőleg. És növelni akarják a munkaidőt!

Morzsi: Fordí! Mama, fordí! Cumi! (a képen egy kisbabának cumija van)

Mamó: Nagyon úgy néz ki, megint elmegy egy kollega, és az ő helyére sem vesznek fel senkit.

Morzsi: Kollea. Kollega.

Zoli: Minek fékezel le, te majom, mikor nincs senki előtted?! Megy itt ötvennel az autópályán!!!

Morzsi: Majom. Majom.

Mamó: Hm, ezentúl mindig meg kell gondolnunk, hogy mit is mondunk.

Morzsi (Mamóval egyidőben és utána majdnem egész hazáig, folyamatosan): Majom, majom.

Zoli (mikor épp az Aral kút mellett hajt el a család): Nézd meg, mennyi most a benzin, ment-e fel?

Morzsi: Bezzin, bezzin!

Mamó: Kicsikém, most nem veszünk benzint, tele van a tank.

Morzsi: Bezzin, bezzin! Bezzin, bezzin! Bezzin, bezzin!

Zoli: Nem, gyermönc, most nem veszünk benzint.

Morzsi: Bezzin, bezzin! Bezzin, bezzin!

Így megy ez, már egy ideje. Aztán néha egy-egy kakukktojás is becsúszik.

Mamó egy zenés rajzfilmecske segítségével gyerekdalokra tanítja Morzsit. Azaz, hallgatják őket, és nézik az egyszerű rajzokat. Épp ott tart a dal, hogy

„Én elmentem a vásárba félpénzzel. / Récét vettem a vásárban, félpénzzel.”

Morzsi: Kacsa! Kacsa!

Másik dal következik. „Kiskacsa fürdik fekete tóban.” Ez Morzsi abszolút kedvence, ezt szokta kérni, ha Mamó kívánságműsort tart. Sőt, ha valahol vizet lát egy fényképen, akkor máris azt mondja: „tóban, tóban. Fürdi. Kacsa.”

Énekel tehát a csodaszép kislányhang, úszkál a kacsa a rajzolt vízen, a képernyő két széle között.

„Kiskacsa fürdik fekete tóban.”

Erre Morzsi: Háp, háp! Háp, háp!

Ui.:

Hozzáteszem a mai gyöngyszemeket: 

Morzsi ma egy kis édességrepeta reményében próbálta Mamó után ismételni, hogy „sütemény“. Hát, nem jött azonnal össze, először azt mondta: „süpénte". Mamónak annyira tetszik ez a szó, máris kivetette rá a szellemi tulajdonjogot, copyright valid until further notice.

Hazaérkezés után az ajtó előtt meglátta Mamó bakancsát, rámutatott és így szólt: makacs. Így van, az a fekete csizma igazából egy makacs bakancs! 

Vacsora közben pedig egyik percről a másikra letette a banánját, és szalámit kért. Nos, ezt szerinte úgy hívják: szamáni. Úgy hangzik, mint egy hindí szó, nemde? 

Ellenben a kedvenc szórakozását már egész ügyesen követelte, már nem azt mondja: „csácsány", hanem „sárkány". El van ragadtatva attól, hogy az egyik blúzán szimpatikus, sárga pettyes, zöld sárkány van.

Szolgálati közlemény

Nyugi, Drága Családtagok és Olvasók, 

Mamó küzd a blog életben maradásáért, csak éppen arra is nagyon nehéz időt szakítani. Morzsika valahogy nem az a kisfiú, aki mellett, és akiről az ember szabadidejében cikkeket írhat, amikor ezen idő alatt játszani is lehet – vele. Abban már nagyon ügyes, hogy felismerje, mikor nincs a Mamó kezében kimosott ruha, fakanál, jegyzettömb, bevásárlószatyor, hűtőszekrény-alkatrész. Ha eljön egy ilyen pillanat, Morzsi elkiáltja magát: „Jácsun, jácun!” (=Játsszunk, játsszunk!) és máris ül le a nappaliban a szőnyeg közepére. Komoly következményekkel járó súlyos sértés, ha Mamó nem követi. De Mamó a hét három napján alig van otthon, ezért aztán jóvátételként, ha végre este hazaért – krónikaírás helyett – legózik a padlón Morzsival.

De a blog, egy kis szerkezetváltás és némi hanyagolás után ismét feltápászkodik. Íme!

Morzsi kombinál

Morzsi kombinál. 

Fogkeféink sanyarú sorsáról

Mamó és Zoli már hónapok óta nem látta Morzsit üres kézzel. Gyakorlatilag azóta, hogy fogni tud. Ezért Mamó eldöntötte, hogy majd a Morzsi kezében megforduló tárgyakról ír. Na, de mi érdekes van abban, hogy „keksz”? Hááát, Morzsinál idősebb egyének számára nem sok.

Ellenben, ha rávilágítunk arra, hogy az ifjú másik kezében ugyanakkor egy ujjizomerősítő készülék, elvétve egy seprű, egy kislapát tartózkodik, akkor már érdemes párhuzamot vonni.

Az sem különösebben vicces, ha az ember gyereke egy porszívócsövet szorongat és hurcol magával egész délelőtt a lakásban, „porszí, porszí” kiáltásokkal. De ha ugyanabban az időben a másik kezében egy lapos húskiemelő szűrőlapát van ugyanazon illetőnél, akkor az illető épp jelenlévő férfi felmenője baljós ómenekre gondol: „szent ég, ez is háztartásbeli alkalmazott lesz, mint az apja!”

Ennél is rosszabb volt a hétfői kombináció, fakanál, és Vileda portörlő. Még lehet a horrort fokozni, Morzsi ugyanis szembeállt az előszobatükörrel, ledobta a portörlőt, és drámai csendben … ütésre emelte a fakanalat. Fél szemmel az ősei egyikére sandítva, mert le akarta tesztelni, hogy megint pánikba esnek-e mint amikor puszta ököllel csap a tükörre. Említett ős akkorát kiáltott, hogy Morzsi kis híján elejtette a fakanalat, és szerencsé(jé)re nem mert lesújtani .

A Morzsi kezében leggyakrabban található tárgyak egyike a távirányító. Ez már az ő monopóliuma, ő kezeli, a család most már akkor sem nézhetne tévét, ha akarna. (Mellesleg nincs is tévé a lakásban. Csak a CD-lejátszókhoz, garázskapuhoz, videokamerához jár távirányító, illetve ha néha szállodában alszik ez a banda, akkor ott igazi televízióhoz.) Ez így rendben is van, de a nyáron Svájcban a távirányító mellett egyszer csak egy jégcsákány jelent meg Morzsi kezében (ez utóbbi valamiért elég rövid időre). A Pruszik-zsinórhoz azonban egy közepes méretű lábos fedelét asszociálta. Aztán a család kevésbé találékony (felnőtt fedőnevű) tagjai rátaláltak a sárga Pruszikra a konyhaasztal alatt, a fedőre pedig Morzsi hálószobájában.

Egyik legjobb kombináció a fogkefe és csokis keksz volt, az „azonnali hatástalanítás” jegyében. Fogorvos olvasóim most szörfözzenek át más oldalakra, mert rettentő igazságokra fogok fényt deríteni. Ugyanis kedvenc gyerekünk nem a saját fogkeféjét szorongatta és rágcsálta akkora lelkesedéssel, minden második kekszdarab után, hanem gyanútlanul mosogató anyjáét. Azokban a napokban egyébként a fogkefe afféle állandó tárgy volt Morzsi egyik kezében, egyfolytában azt rágta. Csakhogy a saját cuki, piros-zöld, kis gyerekkézmintás fluoreszkáló jelekkel díszített ergonomikus fogkeféje nem tetszett neki annyira, mint apja sima szürkéskék, használt fogkeféje, amit azért néha az előszoba padlóján hagyott. Sebaj, Mamó már egy nap elteltével megelégelte a dolgot, új fogkefét vett apunak. Este fél hét (vagyis a bolti záróra) után azonban Morzsika egy kézmosás alkalmával megkaparintotta a Mamó sötétkék-rózsaszín fogkeféjét. Ez nem is lett volna baj, ha Mamó és apu a dolog felett nem siklik el valahogyan, véletlenül. Csakhogy nem tűnt fel nekik a dolog, egészen addig, amíg Morzsi a vacsorára kapott spagetti bolognai szószába bele nem mártotta fejével előre az említett fogkefét.

Na, de menjünk tovább, valaki visszacsalogathatja az imént elüldözött fogorvos blogkövetőket. Morzsi ugyanis nem állt le a kombinálással, és a mamája golyóstolla után megszerezte a másik kezébe az apukája „climbing” stb. fedőnevű, bájitalreceptes, varázsigés, edzésterves könyveinek egyikét. Mielőtt Zoli a dolgot megsejthette volna, szerencsére Mamó kihasználta azt a másodpercet, míg Morzsi a filctoll kupakjának levétele miatt egyik kezéből a földre ejtette a könyvet. Így Zoli csak most értesül a dologról, ha olvassa ezt a blogot.

Másik ismerősünk, J. bácsi, szerencséjére, nem olvas magyarul, ezért – hacsak valaki el nem árulja neki – szintén nem fogja megtudni, hogy a ma Zolinak kísérletezés céljára kölcsönadott drága gps-készüléke ugyancsak megfordult Morzsi kezében. Eddig még nincs is semmi baj, csak Morzsi másik kezében ezidőtájt éppen egy utcai cipő tartózkodott. Tudni kell, hogy Zoli háromszor telefonált aznap délelőtt Mamónak, hogy a Vesebab Alakú Almazöld Kanapén felejtette Jé bácsi navigátorát, és Mamó azt rejtse el, mielőtt Morzsi rálelne. Csakhogy Mamó a déli vásárlásból hazatérve először Morzsi bakancsát húzta le, még mielőtt a gyerek berohanna a nappaliba. Namármost, míg Mamó a saját cipőjéből kibújt, addigra Morzsi berohant már a nappaliba. Egyik kezében az egyik bakancsával, a másikban meg az éppen eszegetett kalácsdarabbal. És felcsillant a szeme. Ott volt a kanapén álmainak netovábbja, a tiltott, a csaknem elérhetetlen, megszerezhetetlen, nagy képernyős, pittyegő, dumáló masinácska (az, amelyik mindig azt mondja „újratervezem az útvonalat”) – elérhető közelségben, babakarnyújtásnyira!

Bingó! Morzsi felvillanyozódását még egy érzéketlen, lemerült elemű mérőkészülék is kimutatta volna. Azonmód elengedte egyik kezéből a kalácsdarabot, és nyúlt is a gps után. Csakhogy Mamó húsz kilóval és tíz évvel korábban mégiscsak futó volt! Morzsi álla leesett az elképedéstől. 0,02 századmásodperccel azután, hogy egy csúcskategóriás gps boldog felhasználója-fogyasztója lett volna, Mamó egyszerűen és brutális módon kikapta a zsákmányt a fia kezéből! Mielőtt Morzsi felocsúdhatott volna, a készülék Zoli apu legmagasabbik polcán landolt, kb. három baba összeadott magasságában. Morzsi csak azért nem ordított kétségbeesett frusztráltságéban, mert az előkészületi hatalmas levegővétel után hirtelen ő is a levegőbe emelkedett, és a szó szerint röhögő Mamó ölében máris a fürdőszobába került. Mamónál ugyanis egyetlen rituálé sem olyan fontos talán, mint a hazaérkezés utáni kézmosás – komoly fekete pontokat lehet nála szerezni azzal, ha valaki ezt elmulasztja, pláne, ha az illető tömegközlekedéssel érkezik.

De Morzsi mást is kombinál, mint cipőt és navigátort, vagy cipőt és kekszet. Például könyvlapokat. A mezőgazdasági alapismeretekről (mármint tehén, ló, kacsa, pulyka, tyúk) szóló gyerekkönyv egy-egy oldala például kizárólag a békákról szóló puha pancsolókönyv mellett érdekes. A sipogó bárányos babakönyvből kitépett oldal a bal kézben, a kidobott magazinból kitépett lap a jobb kézben. De ez annyira nem is klassz. E sorok írásának pillanatában ugyanis Morzsi elővette a régi klasszikus gyerekképletet: toll, és szőnyeg. Igaz ugyan, hogy a nagy szőnyeget nem tudja elmozdítani, de már a sarkát feltekerte, a tollról már le is vette a kupakot, na sziasztok olvasók, mennem kell!