A gúevő és a lámpa apukája

(2011. július 29.)

A gúevő és a lámpa apukája

Átlaghétköznap átlagdélutánja és estéje… Mamó már minden játékkal végigjátszott egy-egy játékot Morzsi társaságában, most jön a vacsora. Mamó ugyan hallotta, hogy Morzsika egész délután időről időre megemlítette, hogy „gú”, de úgy gondolta, Morzsi köleskását (alternatív tejbegríz) fog vacsorázni. Miközben Mamó majd sajtkrémes kenyeret majszol. Morzsi lelkesen kivárta, sőt már topogott a konyhában, amíg fogyaszthatóra hűlt a kása az ablakban (itt nincs ám nyár, 15-18 fok közt a kinti hőmérséklet, és a napot is régen láttuk). Akkor most Mamó is vacsorázhat. Igen ám, de Morzsi is kér krémsajtos kenyeret! És közben még valamit: gút. Most már olyan sokszor elmondta, hogy Mamó feláll, és kiveszi a savanyú (ecetes) uborkás üveget a hűtőből. Morzsi arca felderül, és megint megerősíti: gú!  Aki nem követte volna az eseményeket, a gú úgy keletkezett, hogy Zoli az uborka/ugorka szó kimondására próbálta ösztönözni fiát, annak meg egy rövid, de velős „guor” után már nem volt kedve tovább szövegelni. Sőt, mikor rájött, hogy ugra-bugra mamója már ebből is tudja, hogy mit akar, még egy szótagot elhagyott, mert minek is strapálná magát egy tizenhat hónapos.

Vissza az átlagszerdai vacsorához! Mamó ad egy szép derék szeletet. Morzsi kézzel elrágcsálja, majd miután a héjáról lerágta körben a gú belsejét, újat kér. És így tovább. Mamó már nem tudja, mire gondoljon. Mikor Morzsit még a hasában várta, minden közhely arról szólt, hogy akkor ecetes uborkát kell ennie, mert a terhes nőknek azt szokása kívánni. De Mamó rá sem tudott nézni semmi savanyúra, ha pedig ilyesmit evett, annak kellemetlen következményei voltak. Tehát Morzsika új keletű savanyúuborka-szenvedélye nem afféle babanosztalgia. Akkor biztos C-vitaminból nem kapott mostanában eleget a gyerek… - gondolja Mamó. Morzsi még akkor is egy újabb szeletet kér, mikor hazaérkezik a mászóedzésről a savanyú uborka igazi tulajdonosa, Zoli, vagyis apu.

Aztán jönnie kéne az alvás-balvásnak. De nem jön. Mármint az álom Morzsi szemére. Kinyújtott mutatóujjal parancsolgat Mamónak, aki szavak nélkül is érti, aha, most a lámpásat kell játszania Morzsinak. Vagyis a három fényerősségű fokozatos olvasólámpát kell állítgatni, kapcsolgatni, és közben mondogatni kell: „Sötét. Világos. Még világosabb. És most a legvilágosabb!” Majd hatáskeltő rövid és drámai szünet után: „Sötét!” és így tovább. Morzsi ragyog az örömtől, hangosan nevet. Pedig már hat hónapos kora óta játssza ezt neki Mamó. De ezt nem lehet abbahagyni! Mamó menne már fürödni, befejezni a saját vacsoráját… Morzsi kétségbeesik, ha Mamó kisomfordál a konyhába. Bömböl, mikor Mamó elbúcsúzik tőle, hogy fürödni menjen. Apu is menne a konyhába, farkaséhes. De Morzsi áll a kiságyban, és ordít, majd a saját sírását cifrázza, motívumokat kanyarít a hangjával.

Mamó úgy dönt, hogy már pedig most nem lesz szülőugráltatás, hatvanharmadszor már nem fordul vissza Morzsi kiságyához, hanem irány a fürdőszoba, ahol a zuhanyvíz csobogásától nem lehet hallani Morzsi decibeljeit. Mikor annyit zuhanyozott már, hogy nem emlékszik, milyen is a kisgyerekbömbölés, végre kilép a fürdőszoba ajtaján… és rögtön tudja máris, milyen a gyereksírás. Morzsi közben átkerült a konyhába, mert apu nem akarta kisfia kedvéért az éhhalált megkockáztatni, így aztán fogta a kétségbeesetten zokogó, panaszkodó, vérig sértett Morzsit, és magával vitte a konyhába. Mikor Mamó belép, a sírás abbamarad. Zoli tanúsítja, hogy Morzsi az ajtó fele mutogatott azóta, hogy Mamó kiment rajta fürödni. Morzsika megkönnyebbül, hogy Mamó mégsem haragszik rá, még el is mosolyogja magát, aztán nem sokkal később el is alszik. Immáron nyugodtan, megvan Mamó, nem veszett el. Azért biztos, ami biztos, még egyszer elmondja, hogy „gú”, de mégis Mamó a főnök, két deci meleg tej után inkább most nem ad guort.

Aztán másnap új fordulat a Mercuryék baba-szappanorerájában! Morzsi egyszer csak azt mondja: „apa”! Méghozzá pár másodperccel azután, hogy Zoli elköszönt és kilépett az előszobaajtón. Morzsi az ajtó felé mutogat, és mondogatja: „apa”. Hm, milyen megható, gondolja Mamó, főleg, hogy az elmúlt néhány hétben minden csak egyszótagos volt Morzsi számára (például: ke = kenyér, ddá= labda, bü = apu narancssárga törölközője – de tényleg. Fogalmuk sincs, hogy ez utóbbit Morzsi miről nevezte el pont bü-nek/).

Morzsi ettől fogva szorgalmasan apázik, egész este, egész másnap, mindenhol. Zoli pedig jól titkolt meghatódással válaszol mindig, „itt vagyok!”, „Igen, tessék!” stb. Valahogy az egész világ más, a gyerek immár elkezd célzottan kommunikálni, hurrá! Szinte minden órában egyszer elhangzik az „apa” szó, Zoli pedig minden alkalommal lelkiismeretesen válaszol, vagy ha ő épp nincs jelen, akkor Mamó magyarázza lelkesen: „Apa mindjárt jön, csak épp kiszállt a kocsiból, mert benzint veszünk”, „Apa jön vissza, és mindjárt kiemel téged a kádból”, és így tovább. 

Azon sokat nem gondolkozik senki, hogy honnan tudja Morzsi ilyen szépen, hogy az apját „apa” néven kell szólítani, ha eddig túlnyomórészt „apu” névvel illették Zolit. De olyan érthetően és szépen mondja, csak néha siklik el a kiejtés. Végigapázza egész Flandriát, ahol a család épp kiugrik a hámból, és többek között csokoládéra és szép épületekre hajt (főleg ha van bennük ifj. Bosch-, Picasso-, Miró- és Dalí-tárlat is, hajjaj, volt felhozatal Bruges-ben!). Este a szálláshelyen is mondogatja: apa, apa. Ez már csak így lesz ezek után. Annyi különbséggel, hogy később jön majd ezekhez a megszólításokhoz egy-egy mondat is, amit most még nem tud képezni a kis palánta. Zoli és Mamó csupa remény.

Aztán egy utcai lámpaoszlopra mutat Morzsi, és arra mondja: „apa”. Zoli válaszol, korrekciós jelleggel is, de Morzsi határozottan kijelenti, hogy „apa!” – a lámpának. Mamó kapcsol, lámpát akar a gyerek mondani, elvégre „ppa” egészen mostanig azt jelentette nála, hogy lámpa. De vajon miért téveszti össze a lámpát most az apjával? Morzsa-borzsa még öt-hatszor elmondja, minden alkalommal kijavítják, hogy az „lámpa”, és nem „apa”. 

Végül szegény egészen szemrehányóan néz Mamóra, mint aki épp azt akarja mondani: „hát nem értitek, hogy én a lámpa apukájára gondolok?!”

Nahát, ez Mamónak meg sem fordult a fejében! Pedig már arra is gondolt, hogy odaállítja Zolit lámpát kapcsolgatni…

Minden esetre Zolinak ez valami isteni intő jel lehetett, mert másnap elkezdte megjavítani a még Morzsi születése előtt elromlott fürdőszobai lámpát a tükör felett. Mamó nagy-nagy örömére. Ez azonban mégsem tarthat sokáig, kiderült, hogy nem afféle kis egyszerű szerelgetés kell, izzócsere vagy ilyesmi, hanem szét kell szedni az egész szerkezetet. Így aztán a dolog valamiért megint annyiban maradt. Mamó elkezdett attól tartani, hogy Morzsi általános iskolai „ballagása” lesz a következő intő jel. De azóta Morzsi elkezdte szorgalmasan ismételgetni az összes fontos tárgy (ha a labdát, pandát, tigrist, zsiráfot és tehenet is ide lehet sorolni) nevét, és reggeltől estig ezt hajtogatja (kb. ötven dolgot tud megnevezni, de legtöbbször még csak Mamó érti egész pontosan, elvégre a pizsama, a pillangó és még egy harmadik pi-vel kezdődő szó is egyformán „pi” néven fut a gyereknél). A fürdőszobai lámpa pedig azóta is régi fényével világít! Minden jó, ha vége jó!