Tuesday 12 April 2011

Visszatekintés


Egy kis visszatekintés

Péntek, és csupa emlék. Precedens nélküli nap, mert az első (és egyetlen, senki ne gondoljon semmire) gyerek első születésnapja. Nem egészen olyan, mint amilyet a szülők szerettek volna, mert Mamónak csak a munkaidő lejárta után jóval később sikerült végre Morzsi és Zoli mellé beülnie a kocsiba és akkor még mindig hátra volt a bevásárlás. Nem sikerült emlékezetesebbé tenni, mert átlagnap volt, nem jutottak el a magyar táncházba sem, és Mamó túlságosan fáradt volt ünnepet szervezni. Szóval semmi rendkívüli, ahogyan erről korábban álmodozott Mamó…

De azért megtették a tőlük telhető átlagemberi dolgokat: volt csokitorta, 1-es alakú díszgyertyával (ami miatt az ünnepeltet folyton távol kellett tartani a tortájától, amiből nem is kapott a kekszen kívül semmit), volt ajándék, volt virág, még Mamó is kapott egy csokrot, és volt szeretet. Aztán volt játszás is, Morzsi nagyon örült az új, színes fajátékoknak, (a nagyon jól kézbe és szájba illő biztonságos autójának is) és annak is, hogy Mamó sokáig ott ült mellette a földön és játszott vele. Egyik ajándékát utolsó pillanatban Mamó sajnos bizonytalan időre visszavette, mert a helyes kis tapogatós könyvet Morzsi rögtön gerincestül elkezdte rágni, és hetedik foga közeledvén most megint mindent eláztat és szétroncsol másodpercek alatt.

Az igazi fordulópont azonban másnapra, szombatra esett, mikor először bízták valaki másra Morzsit, míg egy bababörzén neki válogattak nadrágokat, játékokat. Ez az egész nem volt több húsz percnél, de eddig még soha „nem adták ki a kezükből” Morzsit, mert Zoli vagy Mamó folyton ott volt vele.
Nos, Morzsit ez a hirtelen beavatás különösebben nem zavarta, szépen bevonult a babarács mögé, ahol a luxemburgi, háromgyerekes Karin mama és egy másik, ázsiai anyuka hivatott játszani az aprókkal, míg a szülők használt gyerekholmikat tallózgattak. Egy másodpercig sem hiányzott neki senki a megszokott bagázsból, vidáman térdepelt, és játszott. Először életében idegenek között. Az sem zavarta, hogy a nevét elírták. Minden megőrzőbe adott kisgyerek kapott ugyanis egy névtáblácskát, és a keleti anyuka nem hallott még az Áron (vagyis Aron, Aaron) névről, ezért a szomszédos kisváros, Arlon nevét írta Morzsira. Mamóék pedig túl későn vették észre, így nem szóltak. Otthon azonban egész este ezzel ugratták Morzsit, aki sosem vette a lapot, és mindig odament hozzájuk, ha azt mondták neki „Arlonka!”. Egyelőre jó a humorérzéke a kis totyogónak.

Délután Mamó meglepetésszerűen egy kis kirándulást kezdeményezett, így Zoli és Morzsi végre valami olyan helyre juthatott, ahol még nem járt: Északnyugat fele, a nagy duzzasztógáthoz autózott a társaság, a fénypont pedig a nyugalom és kihaltság (ez tulajdonképpen unalom, de most ne feszegessük, lényeg, hogy ez alatt nem kellett dolgozni) volt, napfénnyel bearanyozva. Morzsika ragyogott a boldogságtól, mikor a folyó partján igazi, vezetett (igen szorosan fogták a kezét, ugye, egy méternyire a víztől…) túrát tehetett. De egész nap, a későbbi tóparti babakocsis séta során is, meg a kocsiban is olyan kiegyensúlyozott, boldog kisgyerek benyomását keltette, amitől Mamó máris klasszisokkal jobban érezte magát.


Ez volt hát az első év, a babaév lezárása. Mamó eszmélkedett, visszapillantott, és nem értette, hogy-hogy minden ilyen jól sült el, hogy-hogy Morzsika még mindig nem disszidált más családhoz, hogy-hogy ennyire meg van mindennel elégedve (még az esti felsírásokat is abbahagyta két nap után!). Ezek szerint mégsem pancserek mint család, bármennyire is igyekszik egy egész társadalom elhitetni az emberrel, hogy hozzá nem értő, középszerű, lúzer… Mamó minden esetre boldog, hogy az első évnek vége, és hogy félelmeivel ellentétben egyre jobb a Morzsika anyukájának lenni. Nem is érti lengyel és francia kolleganőjét, akikkel kb. azonos időben szült, mikor ők olyasmit mondanak, hogy a munkahelyükre relaxálni járnak be, mert a gyereknevelés oly fárasztó számukra. Mamó kifáradni és keresni jár be dolgozni, aztán hazaérve átveszi a stafétabotot Zolitól, és elkezd örülni az életének. Mert Morzsival lenni annyira jó, élvezet nézni, beszélni hozzá, összenézni vele egy-egy új dolog megtanultán, megvigasztalni, ha megint eltörik a mécses, örvendezni, hogy vízilónyi szájat tát a zöldbabfőzeléknek, nevetni, mikor halandzsabeszédbe kezd az állataival…

Nem arról van szó, hogy Morzsika nem tudná lefárasztani az embert. Amióta megszületett, Mamó gyakorlatilag szünet és vasárnap nélküli éjjel-nappalos szolgálatos nővér szerepét tölti be, de hálistennek Morzsi csak egy-két korty vizet kér éjszaka, és szépen visszaalszik, eddig egyetlen egyszer volt csak beteg, és még nem viselkedett kezelhetetlen módon. Zoli is ugyanebben a szerepben van, mikor Mamó dolgozik, de ő néha esténként elmegy mászni, ami soványka kis kikapcsolódás, de jobb, mint semmi. Ez egy éve tart már, de most hogy Morzsi bizonyított, és barátságos, játszó kedvű, bátor totyogónak mutatkozik, remélhetőleg Mercury29Lionék kiérdemeltek egy kis szünetet, és talán megismerkednek egy Morzsihoz méltó, és még kezet mosni is szerető (ez itt nyugaton nem olyan normális, mindennapos szokás ám, mint otthoni körökben), netán magyar hölggyel, akire néha rábízhatják…

Ja, Mamó valami visszatekintést említett: Igen, megvan, persze, a sikertörténet, mert Mamó annak könyveli el.
Morzsi nagycsütörtökre időzítette magát, a húsvétot sírással töltötte mamóval kettesben a kórházban, aztán mikor hazakerültek már csak napi három órát sírt (a hasfájástól), ez pedig azóta radikálisan lecsökkent. Az első szülői sikerélmény május tizenötödikén, hat hetes korában íratott le, korszerű módon nem naplóba, emlékiratba, hanem sms-be, ami arról tudósít, hogy Morzsi „tegnap óta” elkezdett az ember szemébe nézve tudatosan mosolyogni. Először Mamó nem is hitt a szemének, hogy ennyi szülői amatőrizmus után miért lehet kedve ennek a babának mosolyogni, de elég hamar el kellett hinnie, hogy ez tényleg neki és a világnak szól, nem feltörő bélgázok és nem a véletlen műve. Azóta sokkal jobb a közérzete, pláne, hogy egy kivételével az összes babagondozási és gyereknevelési tanácsadó könyvet levitte a pincébe, és elkezdett inkább ösztönből működni.

Amióta nem tanácsadó könyvek alapján kell Morzsit ellátnia, a két lény egymáshoz való viszonya milliószor jobb lett, így aztán rövid időn belül, konkrétan 2010. július 13-án 9 óra 44 perckor az rögzíttetett sms-be, hogy Morzsi hangosan elkacagta magát. Erről csak annyit, hogy a közhelyes megállapítás tényleg igaz (mint minden közhely): ez a legszebb hang, amit Mamó hallhat. Hálistennek a horoszkópjával ellentétben Morzsinak gyakran van kedve kacagni, és egyéves kora körül elkezdett valami pajkos „kacagj vissza, nézlek” játékot is. Egy percre bebújik valami mögé, majd elődugja a fejét, az ember tekintetét keresi, és olyankor minimum mosolyogni kell rá, amitől ő nagy megnyugvással elkacagja magát. Aztán kezdi elölről.

Egy másik fordulópont az volt, mikor szeptember közepén Morzsi először kóstolt tejtől eltérő dolgot, konkrétan baracklevet. Azóta is imádja. Ugyancsak az ötödik hónapjában kezdett el megbízhatóan ülni, és október 17-én jutott el addig, hogy a pokrócról előrekússzon az anyukája (sajnos nagyon rég óta nem használt) jégcsákányáig. Az első fal menti lépéseket szilveszter körül tette meg, szigorú bútortapogatással egybekötve, de február közepétől már nagyon önállóan közlekedett, március elején pedig már magabiztosan is. Április eleje most van, ennek tiszteletére tegnap kipróbált néhány útba eső lépcsőt, és vette az akadályt, úgy, hogy mindkét kezét fogták, de Mamó bizony nem kívánja a dolgot erőltetni, majd a maga idejében megtanul lépcsőn felmászni is a bubec.

Egyéb mérföldkövek is vannak, két hete történt például, hogy Morzsi egy félkiló zabpelyhet szórt ki a fiókba, hogy rájött a Mamó ruhás fiókjainak kihúzására, és nagyon rövid idő alatt ki tud szórni minden fehérneműt, de azt is tudja már, hogyan működik a kuka teteje… A cipőtalprágásra való hajlam terén már két hónapja komoly eredményeket tud felmutatni, de Mamó nagyon árgus szemekkel figyeli a fejleményeket, és folyton tetten éri a törpét és elveszi a cipőt.

A szókincséről majd egy következő feljegyzésben esik szó, a kinőtt ruhákról meg csak annyit mutatnak a statisztikák, hogy két és fél 60 literes zsák telt meg velük, szerencsére egy részüket sikerült hazaküldeni ifjabb örökösöknek. Amúgy meg épp a negyedik hálózsákját és második autósülését fogyasztja, két babakönyvet rágott már össze, a tíz színes kockából álló kirakóból pedig csak egy hiányzik egyelőre.

Látszik az új cél is, ez pedig a kanapéra való felmászás, amit Mamó és Apu nagyon ellenez, de attól még Morzsi meglepte őket egyik nap, mikor az egy percre valahová elbambuló Zoli arra eszmélt, hogy Morzsi fent csücsül a tiltott zónában. Gyaníthatóan ez a cél is közelebb van, mint Mamóék sejtik. Alá kell párnázni a kanapé környékét?

Nagyjából össze is foglaltuk ezzel az első év szavakban kimutatható jelentős dolgait. Amit nem lehet szavakkal elmagyarázni, azt hagyjuk, annak az a lényege, hogy ha Morzsi nem lenne, Mamó sem ilyen lenne, és mostanra már humora sem lenne. De már nem is emlékszik, milyen volt, mikor sokszor hetek is elteltek anélkül, hogy valami érdekes történt volna a környezetében. 


3 comments:

LuxemBlogger said...

Gratulálunk Áronkának első születésnapja alkalmából, és további jó egészséget, és a fent leírtakhoz hasonló örömteli napokat kívánunk!

Köllő Zsolt-Ágoston said...

http://www.youtube.com/watch?v=qS4-JXB2yUU

Kedves Arlon és szülei! A fenti videóval kívánunk boldog szülinapot a gyermeknek és sok örömöt egymásban!!!

Rbk said...

Boldogságos születésnapot Morzsinak, Szüleinek meg csak hasonló mosolygós éveket mellette!! :)