Szép, mint a porszívó és a konyhaáttelepítő találkozása

Szép, mint a porszívó és a konyhaáttelepítő találkozása? Hogy mi???

Ne tessék még átkapcsolni más blogra, a Mamó nem bolondult meg, ez a cím csak egy régi emlék felidézése, a porszívó pedig nem lett fétis, csak egy meglehetősen gyakran előforduló tárgy. A konyhaáttelepítő már igényel némi magyarázatot. De kezdjük csak az elején, szép sorjában!

A Mamónak a nemrég beállt karrierválság közepette (vagy csak a három műszak, három szakma mármint 1) túlórázó, fáradt irodakukac, 2) főállású anya és 3) elhanyagolt, kiteljesedésre vágyó művész lett kicsit sok? Sajnos, egyikről sem tud lemondani!) eszébe jutott az egyik szakdolgozata. A „Maldoror énekei” című műről értekezett annak idején, és ebben hangzik el, hogy „szép (…) mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”. Mamó gondolatban máris az előszobában találta magát, ahol ugyancsak különös véletlen találkozások zajlottak a napokban. Például a porszívó találkozott a konyhaáttelepítővel! Jó kis szombat délelőtt volt!

A porszívóról mindenki tudja, hogy mi az, a konyhaáttelepítő fogalmát azonban elmagyarázom, mert csak a kisgyerekes családok érthetik. Ez ugye, az a kb. 78-80 centiméter magas, örökmozgó masinácska, ami egész nap jön-megy, hol itt, hol ott bukkan fel és folyton fiókokat húzogatna, szekrényajtókat nyitogatna, székeket döntögetne… Ez a szerkezet a konyhában tud különösen aktív lenni, mert a Mamója ott tartózkodik a legtöbbet. Így aztán a Morzsi nevű konyhaáttelepítő műszerke leggyakrabban a konyhában talál sok-sok érdekes tárgyat, és kevés kivétellel valamennyit áttelepíti a lakás egy-egy másik helyiségébe. Megátalkodott küzdelem árán megszerzi őket, megrágcsálja kicsit, aztán elviszi magával egy kisebb lakáskörútra, és valahol egyszerűen elhagyja őket.

Az ollók és kések már elköltöztek a fiókokból valahová magasra (ebben nem a Morzsi a ludas!), de azért maradt még sok minden! Például jól rágható műanyag vágódeszka, szilikon sütőformák, polisztirén teaszűrő, szita, ruhacsiptető, kockás törlőrongy, kutyafejű babapohár, kék pettyes kanál, piros kecsapos „borkán”, és megszámlálhatatlan különféle méretű doboz – merthogy Nyugat-Európában a blokklakásokban nincs éléskamra/spájz. A kis konyhaáttelepítő minden egyes konyhai expedíciója során megtalálja a temérdek sok hasznos eszköz és zakota/kacat valamelyikét, máris felkapja, és teszi a dolgát. Az illető tárgy rövid időn belül a folyosón, a nappaliban, a bejárati ajtó előtt, az előszobaszekrényben, a Mamó íróasztala alatt, vagy a kanapé mögött végzi. De a napokban a folyosón kiszórt 42 darab csiptető közül néhány érdekes módon a Morzsika ágyacskájába is került, Mamó nagy csodálkozására.

A kis konyhaáttelepítő csak egy esetben nem járt eddig sikerrel. A tönkölybúzalisztet nem tudta elég ügyesen kiemelni a babakajás fiókból, hanem félúton visszaejtette, természetesen miután már kibontotta a papírzacskót. Az tippel jól, aki arra gondol, hogy Murphy törvénye a zabpelyhes és tönkölylisztes csomagolásokra is vonatkozik. Na, de sebaj, a Mamó otthon sokkal toleránsabb, mint a társadalom más rétegeiben, még akkor sem haragudott meg, mikor egyik esti fürdetésnél Morzsi megszerezte a zuhanykagylót, vagyis a rózsa fejét, ráadásul még el is csavarta a csapot, a hirtelen meginduló meleg víz pedig teljes erővel jött, kitépte magát Morzsi kezéből és öt másodperc alatt eláztatta Mamó összes ruháját, meg a fürdőszobát. (Amúgy, nyugi, be volt állítva a hőmérséklet, forrázás ellen biztosítva van a kádcsapunk, az átlagosan 55 fokos vízben fürdeni szerető Zoli nagy bánatára már mi sem tudjuk, hogyan kell visszaállítani tűzforróra a víz hőmérsékletét.)

Minden esetre, konyhaáttelepítő készülékecskénk meglehetős intelligenciahányadossal rendelkezik, tizenegy hónapnyi szakképzés után már tökéletesen meg tudja különböztetni és sikeresen nyitja az eltolható beépítettszekrény-ajtókat, a kihúzható fiókokat, a kifele és a befele nyíló ajtókat. Mamó és Zoli átlag kéthetente indul el újabb bababiztos szekrényzárvásárló körútra az IKEÁ-ba. Valahogy ezekből a ketyerékből sosincs elég, Morzsi folyton felfedez egy újabb, védtelenül felejtett fiókot. Vagy a Mamó felejti el gondosan elzárni a Morzsika remekül rágható gumitalpú kék hajós cipőcskéjét, vagy Zoli nem gondol mindig arra, hogy a számítógépét rendesen elbarikádozza. Vagy rohanás közben nem jut eszükbe leellenőrizni, hogy tényleg jól bezárták-e a festőszerszámos ládát…

Ja, hogy Mamó nem is erről akart írni, hanem a konyhaáttelepítő mini-művész és a világosszürke maxi-porszívó találkozásáról?

A porszívó régi ismerős, és Morzsit sokáig teljesen hidegen hagyta. De aztán jött egy korszak, amikor elkezdett határozottan félni a nagy zajtól, és megpróbálta túlordítani a gépi konkurenciát. Amit Zoli normális fejlődési fázisnak tekintett. Aztán jött a kíváncsiság, és ekkor Morzsi kutyaszorítóban találta magát. Ott állt a folyosón szombat délelőtt, nézte az apu által épp összerakott porszívót (bár a Mamó a családban a nagy Electrolux rajongó) és nem tudta eldönteni, hogy miként reagáljon. Rettenetesen félt, ugyanakkor épp olyan rettenetesen érdekelte a műszer. Most akkor mit tehet ilyen esetben egy tizenegy hónapos férfiú?

Kicsit közelebb ment a bekapcsolt jószághoz, de az mégiscsak iszonyatosan erősnek tűnt, ahogy folyamatosan zúgott. Hatalmas, kemény teste, masszív kerekei, hosszú ormánya, meleg levegőt okádó fara szintén ellenségesen viselkedett, egy ilyen okos baba pedig azért nem kockáztathat sokat. Morzsika kénytelen volt bevallani, hogy irtózatosan fél, és hangosan elsírta magát, Azaz elkezdett bömbölni. De a kíváncsiság másodperceken belül győzött, és mégsem menekült el a helyszínről. Közelebb lépni sem mert, csak nézte a gigantikus zajgépet, és ömlöttek az őszinte, nagy babakönnyek. De akármilyen rémes nagy jószág, akkor sem lehet a lehetőséget elszalasztani! Meg kell tudni, hogy mi ez, és miért búg ilyen veszettül! Morzsika nem bírta tovább idegekkel, ordított torkaszakadtából, de mégis leült a földre, a porszívó mellé, vagyis a porszívóval szembe. Csakhogy a nagy jószág arrébb gurult, mert Zoli befejezte azt a pár négyzetmétert. Morzsi arcán még mindig peregnek a könnyek sűrűn, de nem fogja a dolgot veszteséggel végezni! Igenis, utánamegy a gonosz, nagy, hosszú és hajló ormányos ágyúnak. Utoléri, megszeppenten bámulja, de nem tágít, leül ismét a földre. Bömböl, de nem iszkol el. Végül is a Mamója mindig azt mondogatta magában, hogy az igazi bátorság az, amikor az ember bevallja magának, hogy nagyon fél, aztán mégis megy tovább abba az irányba (vagyis nem hátraarcol!).

Hosszú patthelyzet volt, Morzsi a mini-titán igazi megmérettetése. Szép, bár kétségkívül zajos pillanat. Morzsika le nem veszi a tekintetét az ellenségről. Nem tudja még feldolgozni a rettegést, ezért hangosan sír, de a kihívás elől nem menekülhet, ezért helyben marad, ül a földön és vár.

Aztán Zoli egyszer csak tisztának tekinti a nappalit, és kikapcsolja a zúgósárkányt. Mihelyt az utolsó hangok is elhaltak, Morzsika mozdul. Óvatosan, először csak a keze, majd egész felsőtestével közelebb hajol, még mindig bizalmatlanul, gyanakodva, de szemügyre veszi a masinát. A porszívó visszapislog, meghunyászkodva, farkát behúzva, merthogy Zoli kihúzta a dugaszt a konnektorból. Már csak a régi silány árnyéka egykori babariasztó őméltóságának. Morzsika pedig nem rest, máris kézügyre veszi a nyugállományba kényszerített masinát. Mikor Zoli teljesen hatástalanítja a rémes nagy jószágot, Morzsi követi apukáját, hogy megtudja, hol is lakik a szörnyen zúgó gépezet.

Mamó, aki eddig egy Konrad Lorenz módjára (és érdeklődésével) figyelte és dokumentálta az eseményeket, itt követi el a hibát, hogy nem avatkozik a kísérletbe. Vagyis nem akadályozza meg, hogy Morzsi rájöjjön a titokra: a nagyon hangos masina a külső előszobaszekrény alján húzza meg magát. Morzsika pedig nem felejt. E szombat délelőttől fogva minden alkalmas pillanatban megpróbál betörni az oroszlán, akarom mondani, a porszívó barlangjába. Ha Mamójának ama szekrény környékén van dolga, máris kap az alkalmon, és rohan eltolni az óriási fehér szekrényajtót, máris guggol, hogy jobban megszakérthesse odalent az ormánytalan, rúdtalan, gyáván hunyászkodó porszívót. Ha pedig eljön a következő takarítás, és apu előássa az eszközt, Morzsi lelkesen ott terem, követi, hallgatja, figyeli, de már nem sír. Sőt, ha mostanában találkoznak az előszobatükör előtt, nevet. Elvégre két héttel ezelőtt az a találkozás ott kint az előszobában nem is volt rossz. Sőt, határozottan szép volt! Még Mamó is elnosztalgiázik, mert erről a délelőttről és a nagy patthelyzetről a szakdolgozata jut eszébe. Szép, akár …a  porszívó és a konyhaáttelepítő találkozása a tükör előtt.