Mindenkinek van valami baja

Mindenkinek van valami baja. Mercury29Lionék sem kivételek, máris kezdhetjük növekvő súlyossági sorrendben.

Mamónak az a baja, hogy nem tud csak Mamó lenni, nem láthatja elég sokszor Morzsikát, nem jön össze a babakajafőzés, általában hullafáradt, már nem is emlékszik lassan, hogy van egy blogja, és egyre kevesebb az önálló gondolata. Minél többet ismételgeti szakmai kötelességből a mások eleve odakozmálásig ismételt, doktrínákon átmenekített, plagizált ötleteit, annál kevesebb ideje és agysejtje marad meghallani a saját elmécskéjében még pislákoló gondolatkákat… Szóval nem tud lassan önmaga=Mamó lenni egyáltalán, ettől pedig ordíthatnékja van.

A babakajafőzés is szakmai ártalom miatt nem sikerül, mert aznap, mikor Mamó előre eltervezi, hogy na majd akkor a délutáni fogás jó kis házi főzelék lesz, biztos, hogy tovább bent kell maradnia, mert sok a munka, és mire hazaér, és nekifog főzni, meg mire az a nyers zöldség szép puhára párolódik, addigra Morzsika már rég éhen halt … volna, ha Zoli meg nem sajnálja, és zseniális ötlettel meg nem menti egy Hipp bio babakonzerv segítségével. Este nyolckor aztán Mamó, miután elbúcsúzott az aludni készülő Morzsitól, visszamegy a konyhába és azon töpreng, hogy ha még most este összeturmixolja a főtt zsengebabot, akkor attól felébred-e Morzsi, meg hogy ha kész a finom friss babakaja, akkor úgyis hűtőbe kell tenni, majd Zoli holnap megmelegíti és megeteti a gyerekkel. Aki valamiért – Zoli szerint – nem szereti a zöld dolgokat. De Mamó már több mint egy tucatszor megetette Morzsival, a legcsekélyebb zokszó nélkül, a spenótot, spárgát, brokkolit, tehát nem a gyerekkel lehet a gond. Márpedig Mamó holnap is dolgozik, meg holnapután is, meg azután is, meg azután is, így aztán kénytelen remélni, hogy Zoli mégis meg fogja kínálni másodszor is Morzsit, mert ez a baba csak második kanálra hagyja abba a fintorgást, és utána már úgy eszik, ahogyan egy kis etióp enne, ha lenne neki amit…

Mamónak néha sírni volna kedve, különösen olyankor, mikor főzni szeretne Morzsinak, de még egy pár oldal miatt bent kell maradnia munkaidő után… Ilyenkor szeretné elküldeni a Morzsinak főzött, de késő lévén már meg nem evett spenótot mindazoknak, akik tavalyelőtt megemelték saját fizetésük, juttatásaik, de egy-két rendeletjavaslat megszavazására már nem maradt idejük – ugyanis e rendeletjavaslatok közt szerepelt az is, amely kötelezné az uniós tagállambeli munkáltatókat, hogy az anyukáknak egy bizonyos minimális szülési szabadságot mindenképpen megadjanak (tulajdonképpen kötelezné az anyukákat, hogy kivegyenek legalább 14 hetet szülés után). Morzsi persze már lassan egy éves, tehát ez Mamón itt, nyugaton úgysem segítene, de a belga anyukákon még igen.

Na, de hagyjuk ezt az unalmas Mamót, nézzük tovább szép sorban. Zoli problémája még hatalmasabb, olyasmi, mint amilyen egy Bakonyban (vagy Ópusztaszeren, esetleg Debrecen főterén) kidobott tengerész sóvárgása lehet a tenger után… Hegy kéne, mászás és színvonalban megfelelő, és épp Zolival egyidőben ráérő társak… akik nagyjából ugyanarra a hegyre érnének rá. Szóval, ha jövő hét végén ráérnétek egy Királykő-túrára, akkor még ne jelentkezzetek, de egy Dent Blanche-rea meno (hodu utu rea :-) augusztusi kiruccanás esélye már érdekesebb lenne.

Kit is felejtettem ki? Mintha lett volna még valami baj… Hm, már nem tudom. Ja, hát persze, a drága kis Morzsika! Aki mindennél súlyosabb bajjal küzd. Igen, sajnos szegény babánknak súlyos kétoldali szemüvegtok-rághatnékja van, és ebből csak egyetlen gyógyszerrel lehet kigyógyítani: Mamó komoly, burgundivörös, kemény bőrből készült szemüvegtokjával. Ami azon kívül, hogy Mamó egyik ritka, „ember elé való” tartozéka, ami méééég szülés után is használható, egy nem túlságosan antibiotikumdús tárgy, magyarán, a mindenhová hurcolt táskában lakik és biztos, hogy hemzsegnek rajta a biotikumnak számító, láthatatlan pici valamik.

De Morzsika ilyesmire nem ad, ha ő egyszer megpillantotta a szemüvegtokot Mamó kezében, akkor addig mondja, hogy „műű”, addig ismételheti, hogy „mmmm”, „nűűűűű”, míg Mamó úgy nem dönt, ezt talán ideje lenne abbahagyni, és szépen odaadja a tokot Morzsinak. Ilyenkor mindig arra gondol, hogy remélhetőleg Morzsi tizenhat éves korában nem a kocsikulcsra pillantva fog majd nyürrögni (esetleg ajtót csapkodni, vagy amit szoktak a tizenhat éves fiúk)…

Minden esetre e pillanattól fogva szent a béke, sőt, Mamó ma nem hitt a szemének, mikor harmadik figyelmeztetés után Morzsi már nem vette újra szájába a szemüvegtokot, hanem egyszerűen kézben fogta és szorosan megmarkolva tartotta! Ami egy ilyen orális korszakban lévő babánál kész csoda… hisz alig lát meg valami jó kis színes tárgyat a gyerek, máris csorog a nyála!

De Mamó a sok-sok baja mellett mégiscsak örül, és visszautasítja a szülés utáni depresszió vágyát. Merthogy neki van a legcukibb gyereke a világon. Ezt persze a világ minden anyukája tagadná, de hát épp ez erősíti a szabályt. Meg az, hogy a múlt hétvégén Morzsi és Mamó egy másik, alig két hónappal idősebb babával találkoztak. Egy elképesztően édes kislánnyal. Aki viszont mindenért elkezdett sírni. Ha elmozdították a faltól vagy bútortól, amibe kapaszkodott, akkor azért. Ha felvették, akkor azért. Ha letették, akkor azért. Ha valaki idegen közel hajolt hozzá, akkor azért. Ha magához hívta a mamája, akkor azért. Ha a mamája egy percre kiment a szobából, akkor azért… Ha Mamó játszani próbált vele, olyasmit, amit Morzsival szokott, akkor azért… Csak nagyon hosszú idő múlva oldódott fel. Ezalatt Mamó úgy döntött, mégiscsak jobb egy olyan, keményfejű kisfiú, aki csak olyankor sír, ha épp súlyos kétoldali szemüvegtok-rághatnékja van. Csak ennyi baj legyen, jól van, na, tessék, Morzsi, itt a burgundivörös szemüvegtok.

A nehézség csak az, hogy legtöbb vírushoz hasonlóan a súlyos kétoldali szemüvegtok-rághatnék is mutálódik. Már kialakult egy újabb változata, amit talán tünetei alapján súlyos kétoldali telefonrághatnéknak neveznénk, de ez egy specializált vírus, mert csak az éppen valaki által használt telefonokra terjed ki. A múlt hónapban elrontott, kikapcsolt Nokia valahogy nem tudja ezt a betegséget előidézni, csak a fehér-ezüstszínű Siemens, amiben például épp a nagymama mond valamit. Ennek a vírusnak is kikísérletezte Zoli már az ellenszerét, de Mamó, aki végül új telefont vett Zolinak, úgy döntött, hogy ez drága gyógyszer, és kell lennie még valami más ellenszernek. Például a gyerek figyelmének elterelése? Hát, Morzsika nem adta meg magát könnyen, egy fél vasárnap délelőtt ráment az új módszerrel való kísérletezésre. Mondom én, hogy súlyos ez a betegség, ezért is lett növekvő sorrendben utolsó a család bajainak listáján.