Hol van az már?!

Összefoglaló a családnak arról, hogy az elmúlt pár hónapban miről is dumálgattunk…

- Mit mond a mentőautó?

- Nénó, nénó!

- Mit mond a rendőrautó?

- Nénó, nénó, nénó, nénó!

Következetes egy gyerek, kipróbáltam.  Egy órával később ismét rákérdeztem a lefektetős beszélgetéskor.

- Mit mond a mentőautó?

- Nénó, nénó!

- Mit mond a rendőrautó?

- Nénó, nénó, nénó, nénó!

Azóta van már Nénósautó és Traktor! Ezek afféle kisgyerekfétisek nálunk. Mindkettő feltétel nélküli lelkendezős extázist vált ki Morzsiból.

Másik gyakori téma az állatok. Pár hónapja minden este végig lehetett kérdezni Morzsit, hogy melyik mit is mond. Derekasan válaszolgatott.

- Na, Morzsi, mit mond a kutya?

- Vau.

- A bagoly?

- Huhú.

- A boci?

- Bú

- A ló?

- Nyihah…

- Az oroszlán?

- Boááááhh

- A kakas?

- Kukurélé. (Biztos, valami afrikai kakas)

- A tyúk?

- Kotojás (Ezt a tojással kombinálta össze J  )

Azóta van már ilyen is, hogy „húsvéti tojácsot kérek!” (és csokitojásra, vagy csokinyuszira gondol, ami a konyhaszekrényben van elrejtve, de ő persze már tudja, hogy hol.)

- És mit mond a csacsi?

- I-á.

- Na és a zebra? (Ezt elvileg nincs honnan tudnia, letesztelem, lássuk, mit mond.)

- … (forgatja a szemét, látszik, hogy gondolkozik)

- Csíkos. (Heuréka! Nem hülye a gyerek. Kivágta magát.)

Akkor most hagyom aludni. Aha, persze… Egy óra alatt négyszer ordított vissza a hálószobájába! :-)

Hol van az már?

Na de hol van már a tavalyi hó? Hol van az idő, amikor Morzsi még tajs-nak hívta a sajtot? Ma már szépen kimondja „csípős sajtot kérsz”. Féléve az elefánt még elemfáát volt, ma már az, ami a szótárban.

Hol van az, amikor ciplomé-nak hívta a citromlevet? Most már citromlé. A citmor-ból is citrom lett.

A helipoter is átalakult helikopterré, de újabban mindenre repülőt mond.

A nagyon hosszú, sok szótagos szavakat azért még dallamra jegyzi meg leginkább. Így lett a katicabogárból katitókabár, aminek a szótagszáma végül is pont ugyanannyi :-).

Amiről még fogalma sincs, az is szótagszámra fog csak stimmelni, egyébként meg valami hasonló dolog, amire épp visszaemlékszik. Ennek a példája, hogy tegnap kijelentette:

- Ájon megy Holindájába.

Rövid fejtörés után rákérdeztem:

- Hová?

A világ legtermészetesebb hangján felelte:

- Holindájába.

- Ja, Hollandiába?

- Hollandiába – hagyta rám. Hát persze, ha oda megy a bölcsödéből az egyik helyes kislány is! A témáról jut eszembe, a tulipánra is egyebet mondott az elején: tulánpi.

A csütörtökről sem tudja még, hogy micsoda, ezért aztán első próbálkozásra szükötök lett belőle.

Amikor pedig rákiáltottam a joghurtban úszó konyha láttán („Mit csináltál?!”), megjegyezte. Azaz nem egész pontosan, de legközelebb én ejtettem le valamit a konyhaasztalról, és ő is megkérdezte:

- Mitcsittállál?

A másik kedvencem a radiátor, ami ma már jadiátoj lett, hosszabb metamorfózis után. Először ugyanis így mondta: raditoráj. Majd laditoláj, majd ladidoli, de egyszer még azt is hallottam: radidajol.

A számítógép, mint minden modern kisbaba megszokott tárgya (hááát, ha az ember Nyugat-Európába születik) az alábbi alakokat öltötte eddig magára: szábógébi, számikonkét, szabittyógét. Ma viszont csak „gép”, pont. Ezzel szemben viszont Morzsi a ház összes számítógépét be tudja már kapcsolni, hozzá külön bekapcsolja a monitort is, be tudja dugni az USB-t is a dugaszba – én meg valahogy nem repesek az örömtől. Ha így haladunk, mire oviba kezd járni, már kiszereli nekem az alaplapot, és a BIOS-ban kell jelszóval levédeni…

Az „eredetileg” morzsinyelven palantédzsa is palacsinta lett időközben.

Egy kicsit gonoszkodtam is a hosszú szavakkal, és Örkény István példája után egyszer ezt a feladatot adtam neki:

- Villamos-végállomás.

- Bila…? … ámolás.

Ez egy hónapja lehetett. Ma elsőre mondja: állomás. A villamossal nem kell vesződni, itt csak vasútállomás és buszmegálló van.

A télen sajnos felírt antibiotikum is túl hosszú volt, ezért reggelente Morzsi úgy döntött, hogy antiponó-t szed. Kénytelen volt beszedni, mert középfülgyulladással már nem mertem a saját szakállamra homeopátiásan gyógyítgatni. A laktózgolyókból csak rásegítettem egyszer, de akkor megjegyezte a homeopátia szót és ismételgette még párszor, hogy tompáti.

A hangutánzás sem megy még annyira jól, de alakul. Például a csingilingi, ami két hónapja még sehogy sem sikerült, ma már csengelele, de ami három hónapja még kotojás volt, az ma már egyértelműen kotkodács. A macska is azt mondta még a tavaly, hogy mioá, majd azt, hogy mioáú, ma pedig a magyar macska miáúzik Morzsinál.

Néha még nem érzi világosan a ragokat, de a próbálkozás nem rossz, pl. mikor azt mondja:

- Játszolsz.

Ami egykor így hangzott:

- Betukjuk pandát, oda paplanga! (= Betakarjuk a pandát, ott a paplan alatt!) az ma már nagyon átalakult:

- Traktort is betakarjuk! (A panda pedig ki lett ebrudalva a polcra :-).)

Amikor valamit kér, még gyakran elvéti. Egykor azt mondtam neki „odaadom”, ez pedig egyenértékű volt számára a megszerzéssel, így aztán, ha valamit szeretne, elkezd hadonászni és kiabálni:

- Odadadom! Odadadom!

Ha emlékeztetem röviden, akkor persze tudja a frázist, és boldogan mondja is, mert utána jutalmat szokott kapni:

- Mama, kérek szépen müzlit.

Ha a saját sütésű játékvágóval kiszaggatott kekszekről van szó, akkor türelmetlenebb:

- Elefántot kap Ájon! Zsijáfot kap Ájon! – és nagy baj, ha az ember nem ad neki olyankor azonnal egy elefánt vagy legalább egy hintaló alakú kekszet. De az ember nyilván nem ad. Reggelire-ebédre-vacsorára mégsem ehetünk folyton kekszet.

Amikor teszteli a szigorunkat és a panda (vagy a kedvencem, Láma láma) bősz dobálásába kezd (khm, veri a plafonhoz-padlóhoz szegény plüssállatokat – már amíg észre nem veszem), és közben kiabálja:

- Pandát dobáldom! Pandát dobáldom!

Ez is elhangzott már, de csak egyszer:

- Mama mossa a fogáját. Meg az is, hogy:

- Mamának dolgája van.

Szerencsére elég volt egyszer kijavítani, azóta tudja a helyes változatot.

Bizony, Morzsiból mostanra válogatós teremtés lett, ma már kerek perec kijelenti:

- Mama gépén nézzünk Vakondot! – azaz, jobban szereti az én számítógépemről nézni a Kisvakond rajzfilmet. Persze, mert az én asztalomon rendetlenség van, amit a kisgyerekek imádni szoktak. Az a sok félig befejezett projekt, nyaklánc és gyerekruhadísz-tervek, kifestésre váró üvegek, színes ceruzák, blogcikk-tervek fecniken, divatlapok, csillagásznaptárak, zsinórok, pántlikák, CD-k, tollak, harapófogók, grafikus táblácska, felfűzetlen gyöngyök, koralldarabkák, jegyzettömbök, befizetetlen számlák, kivágott szabásminták, kiolvasatlan magazinok, ó, kész turkászparadicsom egy kétéves és kéthetes srác számára! Éljen a mama! Ha tudná Ájon, hogy a fiók legmélyén csokoládé is van, meg tulipán alakú papírlyukasztó, meg ezüstszínű pecsétpárna, meg hűtőmágnesek, sőt lépésszámláló és egy I-pod is… De már az is bőven elég, hogy a rajzfilmtől elbűvölten is matathat, kézbe vehet mindent ("na, azért az ollót nem, tedd le azonnal, Morzsi!")

Mond még egyebet is, persze, más szempontból meglepő dolgokat.

A tegnap este, ahogy hallgattuk, hogyan kopog az eső az ereszpárkányon, megjegyezte:

-Zokog az eső. – Ez már csak azért is elismerést érdemel, mert a zokog szót sem hallotta sokszor. Talán valamelyik mesehős képét magyaráztam el, és ez így megmaradt a fejében…

Ma azonban korrekt volt:

-Zuhog az eső.

Megy neki ez a magyar nyelv, úgy tűnik. Legalábbis elég sokat utánozza e nyelven beszélő ismerőseinket, és egész nap kommentál nekünk mindent, amit lát… Egyetlen egyszerű szó van, ami nem akaródzik jól sikerülni: a felhő az változatlanul a sok-sok hónappal ezelőtti morzsimagyar formában maradt, továbbra is helvő-nek hívja. De nekem így is tetszik.