Úgy kezdődött, mint egy vasárnap: Morzsi negyed nyolckor már vidáman kiabálta az ágyában állva, hogy Apa!, Mama!, aztán Apa végre felkelt, és bevonult a hangforrással a fürdőszobába, a pelenkázóasztalhoz, hogy Mama még nyugodtan alhasson egy kicsit. De Mama már nem sokáig alhatott vissza, mert vitatkozás hangjaira figyelt fel félálomban.
Amíg csak beszélgetést hallott valahol, félig tudat alatt, egyértelmű volt, hogy Apa a békás, párnahátú pancsolókönyvet adta oda Morzsinak, hogy ez utóbbi ne zavarja kézzel-lábbal hadonászva a pelenkázás művészetét, és addig a Mama, alias Mamó nem is ébredt fel. De aztán mintha egy lemez beakadt volna:
- Béka! – mondta Zoli.
- BéBI! – mondta Morzsi.
- BéKA! – mondta Zoli újra, kihangsúlyozva a szó elrontott végét.
- BéBI! – válaszolta Morzsi, kihangsúlyozva a BI-t.
- Nem bébi, hanem béKA – mondta ismét Zoli, mint aki nem adja fel.
- BéBI! – mondta Morzsi, mint aki nagyon biztosan tudja, hogy mit beszél, és mást is helyes nyelvhasználatra ösztönöz.
- BéKa! – mondta Zoli kitartó türelemmel.
- BéBI! – válaszolta Morzsi rámenős, kioktató stílusban.
Mi az ördög, ezek itt most veszekednek?! – gondolta Mama, és gyorsan kiugrott az ágyból. A párbeszéd teljesen ugyanúgy folytatódott, de a felek sehogyan sem jutottak közös nevezőre. Ezért aztán Mama véget vetett a dolognak, mikor megemlítette, hogy Morzsi ihat tejet. Ez lett a reggel új szlogenje (tEEEj!), Morzsi egy darabig többet nem emlegette a béBI-t.
Hanem a minap a játékai között megtalálta a nagy, almazöld plüssbékát, amihez ráadásul jóindulat is kell, mert nem annyira béka alakú. De ez egy dörzsölt kisgyerek, hát nem felismerte! A memóriája is bekapcsolhatott, a múltkori vita emléke talán még élt benne, mert idehozta a Mamó, ja bocs, új nevén a Mama íróasztalához, feltette rá, és hangosan, érthetően, ellentmondást nem tűrően így szólt: béBI!
Mama elkönyvelte a dolgot, rendben. Este azonban feltűnt neki, hogy a kirakós játékból a zsiráfot Morzsi következetesen lónak nevezi.
- Kicsikém, ez nem ló, ez egy zsiráf! – mondta naivan.
- Ló! – jelentette ki Morzsi.
- Zsiráf, mégpedig hosszú nyakú, hosszú lábú, foltos zsiráf. – próbált okosabbnak tűnni Mama.
- Jó. Ló. – mondta Morzsi. Nála az l és a j még egymással felcserélhető fonémák, szóval, ha egy négylábú valamire mondja azt, hogy JÓ, akkor többnyire LÓra gondol.
Mamónak eszébe jutott a korábbi békabébis vita, ezért aztán nem erőltette tovább a dolgot a zsiráf alakú lóval.
Csakhogy tegnap este előkerült Zsizsó zsiráf, és Morzsi kerek-perec rámutatott és azt mondta:
- Ló.
- De Morzsi, ez Zsizsó, a te zsiráfod!
- Ló. Jó. Zsó.
- Igen, Zsizsó, a zsiráf.
- Zsó.
Na ez lett a közös nevező. Zsizsó, a zsiráf alakú ló, aki a szíve mélyén jó.
Morzsi ugyanis nem tűr vitát.
Ma kapott egy sötétszürke afrikai elefántot, bakelitféle műanyagból. Meglehetősen jó utánzat, óriási lebegő fülekkel, komoly agyarakkal, szóval nem egy rajzfilmfigura, inkább állattani könyvből lépett ki. Régebben ugyan Morzsi az elefántot EEE névvel illette, de most bezzeg eszébe jutott a rendezetlen vita Mamával, és határozottan rámutatott, majd ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette:
- Ló.
Mama nem akart vitatkozni, inkább blogcikket írna a dologról. Este fél kilenc fele járt már, ezért aztán beleegyezett. Már megint Morzsi nyert, lóhosszal.
No comments:
Post a Comment