Rettenetes nagy mókushorkolás

A rettenetes nagy mókushorkolás

Mamó mesét mond. Egy nehéz nap éjszakája (némi hátizsákos Morzsicipelős hegyegelés) után. Ja nem is, inkább egy nehéz éjszaka nehéz nappala elején. Igen, egy meglehetősen nehéz éjszaka után, amely során Morzsi letesztelte Zoli apu és Mamó tűrőképességét és saját hangerejének és kitartásának felső határát. Azazhogy a saját felső határát nem sikerült elérnie, mert a Mamóé ennél lennebb volt és negyed négy körül drasztikusabb módszerre váltva közbelépett. Nem áruljuk el e forradalmi módszer lényegét, mert nincs még kikísérletezve, azaz nincs még róla megbízható statisztika, mert Morzsi még ilyen éjszakaátordítósdit sosem játszott. Meg hát azt sem szeretnénk, hogy negyvenéves korában esetleg ránk terelődjön a feddő gyanú valami pszichoanalízist vezető professzor diványán.

Mamó egyetlen pozitív következtetést vont le a hosszúra sikeredett éjszakából: Morzsi rendkívül küzdőképes, és nem kell majd miatta aggódni, akkor sem, ha netán ő is hegymászásra adná a fejét. A ma hajnali előzményekből teljesen világos, hogy ha majd Morzsi egyszer rappelezés közben, egy hosszú nap végén, este hat után arra eszmélne, hogy rövid a kötél, és nincs hová kiszállni félúton a falba, és lógva marad, míg valaki segíteni is képes illető arra jár, nos akkor sincs gond: Morzsi olyan megátalkodott kitartással küzd és bömböl, hogy a szomszédos három svájci kanton, a közeli alaptábor, vagy épp a harmadik kecsua falu összes felnőtt lakosát fel tudja ébreszteni.

De most már nappal van, reggeli után, és lám, Morzsi elfáradt kissé. Már csak a kiságyban caplat fel-alá, végül pedig már ott is csak ül, és csak olyankor ugrik fel, amikor Mamó egy újabb érdekes tárgyat (például egy körömreszelőt) vesz elő. Mamó rövid időn belül feladja a körömreszelést, és bátran belekezd egy mesébe, aminek még ő sem tudja a végét. Csak mondja szépen az éppen kéznél, vagy pont most, lábnál levő, egyéveseknek való, állatos képeskönyv alapján.

A mese arról szól, hogy alszik a dzsungel, a szavanna, az esőerdő, a kárpáti fenyves minden nulla–négy lábú állata, ha már ezek a buta francia könyvszerkesztők nem a Zoli apu és a Zsolt tanár úr által kedvelt rendszertani osztályozás alapján állították össze a képeskönyvet. Ez a Mamó aztán tud halandzsázni, csupa nyitott szemű állatról próbálja a szemfüles Morzsival elhitetni, hogy mindenik alszik! Az oroszlán a könyvborítón igazából nem vigyorog, csak épp alig bír egy ásítást elfojtani. A koala majd kiejti karjaiból a faágat levelestül, a panda feje épp esik le a fáradságtól, a kenguru pedig a kisfiával együtt álmában és unalmában ugrál, de azt is egyre lassabban. A bölény álmában álldogál, a boa fára tekeredés közben félúton szenderedett el, a krokodil nyomban partra evickélés után szunnyadt el a homokban, a zebra pedig… Ja, a zebra kissé gyanús lehet, mert vígan áll mind a négy lábán, de Mamó elmagyarázza, hogy végül is a zebra csak egy Chanel-kosztümös furcsa ló (gyerekkorában tigris akart lenni, de még mindig nem dolgozta fel a kudarcélményt, hogy mégsem juthatott a táplálkozási piramis legfelső fokára), ezért úgy alszik, ahogyan a lovak, állva. Zoli a háttérbe szorult amatőr herpetológus és zebraszakértő kiégett sóhajtással igazat ad Mamónak, bár az arcát az olvasnivalója mögé rejti.

Mamó kitartóan lapozgatja Morzsi első állattani lexikonkáját. A buta gorilla csak úgy ülve bóbiskol, az álmosságtól vág ilyen buta képet, a zsiráf pedig félig ledőlve, mert a nyakának nem talált elég helyet. A teve a púpját pihenteti, az elefánt orra búsan lekonyul a fáradságtól, a pingvin pedig épp alvajár, ugyanis a nagy világos háttér ellenére ott most éjszaka van, nemrég kezdődött. A rénszarvas nehéz fejét majd’ a földig húzza súlyos agancsa, szegény épp a Mikulásról és a gürizésről néz egy szélesvásznú rénálmot. A medve viszont még mindig a barlangjában, immáron november óta. A vaddisznó is beletúrta magát az avarba, úgy szunnyadozik, csak a róka van ébren, de ő is csak azért, mert tudja, hogy a tyúkok hol alszanak, és ki akarja használni az időt.

De Morzsika talán inkább ne a rókáról vegyen példát, lapozzunk egyet gyorsan! Ó, mindjárt vége a könyvnek, még csak két oldal, de még akad azért példa, lám, itt a mókus, a lompos farkával betakarózva, olyan hangosan horkol, hogy zúg a bokor, zörög a haraszt, susog a pagony, be-bezörren a pagoda, a palota, a papilak és a paprikacsárda ablaka…

Utolsó oldal, hoppá, a bagoly, ez a sumák bagoly, hát nem ébren van?! Na, de nem lehet szegény baglyot hibáztatni, mert aludna ő szívesen, csak ez a borzasztó nagy mókushorkolás ne harsogna át a túlsó oldalról. Szegény bagoly, nagyra meredt szemekkel, rekedten küzd az éjszakákkal, meg a másnap délelőttökkel, de a hangos, rettenetes nagy mókushorkolástól nem bír elszunnyadni!

Zoli a mese e részénél elkezd hangosan prüszkölni, köhögni, fulladozni a kanapén. Ezzel tönkreteszi Mamó félórás munkáját, mert Morzsi ugye nem buta, és egyből rájön, hogy akkor mégsem kell csendben maradni! Máris talpon, máris nyűvi Mamót, hogy menjenek ablakkilincset rángatni (ez rejtélyes módon Morzsinak hét hónapos kora óta a mással nem helyettesíthető, kedvenc tevékenysége). 

Mamó tehát kiemeli Morzsit a kiságyból, hátha a fürdőszobaajtó és erkélyablak között lerótt további pár kilométer segít a rettenetes mókushorkolás ellenére a szegény kimerült bagolynak. Morzsi szorgalmasan szakérti a szobában szanaszét hagyott tárgyakat, míg végre tényleg elálmosodik és vissza lehet csempészni az ágyába, nehogy lekésse a nem mindennapi mókushorkolást.

Mihelyt Morzsi csatlakozik a mókusokhoz Mamó leül megírni megmaradt hűséges olvasóinak e rendkívüli, alighanem leginkább freudi értelmezéssel megközelíthető mesét. Csodák csodája, még a szeme lekoppanása előtt sikerül befejezni, de most már Mamó is zuhan az ágyba, és tulajdonképpen akár ágyút is elsüthetnek mellette a mókusok…

(2011. április 23.)