Újabb fejezet, amelyben Morzsi megharagszik

Avagy „Segítség! A másik baba elrabolta az anyukámat !”
Mivel most már a hét 3 napján egyedül „őrzöm” a Morzsit, ezentúl még kevesebb idő lesz naplóírásra.
Azért röviden összefoglalóul a le nem írt elmúlt hetekről: Morzsi már 68 cm, ami hathónapos babaruhaméret! A súlyát inkább ne emlegessük, hátha ő is olyan lesz, mint a mamája, aki a testsúlyt tabutémának tartja. Na közben megint oda kellett rohanni hozzá, visszajöttem, jó, de már nem emlékszem, hol is tartottam… szóval rendíthetetlen küzdőszellemmel forog az ágyon, egyre kevesebbet alszik napközben, dumál, főleg olyanokat, hogy „kkkkrrrrrrrrrrrrrrrrrrr”, „grrrrrüüüűűűüüü”, és egyre megátalkodottabban próbál közelebb jutni hason fekve az elé tett játékokhoz. Azok sajnos nem jönnek közelebb, Morzsi meg hiába húzza fel a lábait, vagy hiába dobálja a levegőbe azokat a kis rózsaszín tappancsait, valahogy nem sikerül előre haladni. Egy idő után ez a 0 cm/félórás haladási sebesség az idegeire megy és vagy leejti a fejét, épp bele valamelyik nyáltócsába, amit nem tudtunk még villámgyorsan feltörülni alatta, vagy pedig elkezd kétségbeesetten ordítani (és utána teszi bele a fejét a visszafolyt tejbe).

Jó hír, (vagy rossz), hogy (csak most) nagyjából meg tudjuk különböztetni a bömbölési formáit: ezt a frusztrált, sikerélmény-hiányos tiltakozást a sors nehézségei ellen, az álmából fázisváltáskor felriadós felsírást, az este fél nyolcas „álmos vagyok és el akarok aludni, de most, és hagyjatok békén, de azért legyetek mellettem” jelentésű ingerült sírást, és a színpadiasan kétségbeesett ordítást, ami akkor a leghangosabb, ha épp látja, hogy arra járunk, és tudja, hogy halljuk. Ennek az a vége, hogy megesik rajta a szívünk és ölbe vesszük. Ilyenkor aztán csak hallgat, nem néz a szemünkbe, kitartóan kerüli a tekintetünk, mint aki rossz fát tett a tűzre… De a lényeg, hogy célját elérte, újabb ölbenvivős kirándulásra lehet menni a „piros” konyhába és szűk előszobánkba, ahol van a két másik baba (vagyis két párhuzamos tükör).

Nos eddig minden rendben is volt, de a tegnapelőtt Morzsi egyik ilyen délelőtti miniexpedíción rajtakapta a „másik babát”, hogy az anyukája ölében volt. Először naivan közelített a babához, örült is neki gyanútlanul, de hirtelen fennebb tévedt a tekintete, és hajjaj, mit látott?! Hát engem! És meg is örült nekem, vagyis a tükörképemnek, de hirtelen valami gyanús lehetett neki, mert felnézett rám, a valódira, és meglepődve látta, hogy ott vagyok még, én beszélek hozzá, és én tartom hátragörnyedve őt. Ezt már nem tudta feldolgozni, hogy akkor most belőlem kettő legyen! Hogy a másik babával kelljen rajtunk osztozkodnia, na nem! Még egyszer megnézte a tükörben látható babát velem együtt, aztán gyorsan és tüntetően elfordította a fejét! Próbáltam úgy fordulni, hogy mégis lássa a tükröt. De egyértelműen tudtomra adta fejecskéjének határozott elfordításával, hogy csakazértsem néz arra a másik kettőre! Egyszerűen nem volt hajlandó többet szóba állni a másik babával, pedig annak mindig úgy szökött örülni. Még úgy sem, hogy vigyáztam, én ne látszódjak a tükörben. Komor képet vágott és tüntetően ellenkező irányba bámult. Egyértelmű rosszallás…

Szerencsére Morzsi sem haragtartó, így ma, két nappal később már megint vidáman vigyorgott a kis haverocskájának. De ma az apukája ölében ment expedíciózni :-). Netán azért, hogy nehogy a másik baba megint elraboljon engem :-). Minden esetre este már szégyenlősen elmosolyodott, majd elkapta a tekintetét, és ránk mosolygott, az igaziakra.