Showing posts with label beszédtanulás. Show all posts
Showing posts with label beszédtanulás. Show all posts

Sunday, 9 October 2011

Koppintoka, pötyüm és bide


Ha az ember gyereke komolyabban rászánja magát a beszédtanulásra, egyszer csak tele lesz a lakás szótagokkal! Ott lóg, lebeg, toporog, zsibong a sok mi, ma, mó, da, ba, bó, bu, pü, fü, vű, di, dü, gű, ge de, te, bi, pi… Legalább ötven szolfézskönyvre való van belőlük, és még az összes fiókba és polcra is jutna, és akkor sem fogyna ki belőlük a család. 

A csemete azonban megunja őket termelni, és elkezdi a meglévő anyagot kombinálni, ide-oda rakosgatja a szótagokat, és azzal szórakozik, hogy hallás után leutánoz mindent. Morzsi gyerek egy székely tájszólással beszélő apukát, meg egy átlagmagyarul tépelődő értelmiségi anyukát hall leggyakrabban, de néha beleszólnak (most épp) a stájerországi rádió hírei, a svíccertüccs tévériport, meg a luxemburgi boltban francául kéri a kenyeret a mama, ellenben, ha fel kell hívnia az autószervizt, akkor hochdeutsch németül beszél velük, a szomszédasszonyok a folyosón löccöbürges nyelven fecsegnek (vagyis a németnek a moselfrankisch nevű nyelvjárásában, de ezt a helyi lakosság saját különálló nyelvnek tekinti, és tagadja, hogy a némethez sok köze lenne). Namármost, ha mindebből elcsíp ezt-azt az ifjú, aztán leutánozza a maga hangkészletével, akkor a végeredményt el lehet képzelni – ugyancsak nevettető. De a Mamó legnagyobb örömére mégis áthallatszik már mindezen valami magyar sajátosság. 

Egyszóval poliszillabikus lett a gyerek – ahogyan Mamó egyik professzora mondta annak idején Mamó hat hónapos amerikai tartózkodása után, arra utalva, hogy az elején a Mamó ugyancsak szűken mérte az angol szavakat és mondatokat. Még mindig vannak persze olyan szavak, amelyekből Morzsi csak egyetlen szótagot hajlandó mondani (például a cipő az pő, a bicikli „bi“, a lába az „ba“), de azért egész szavakat is képes kimondani. Leginkább azt, hogy „autó“, és mindezt olyan hangsúllyal, ahogy a Sanyi beszél az Üvegtigris filmekben. Még nem az igazi, de szórakozni már jól lehet rajta.

Egyik délutánon Zoli épp elmagyarázta, hogy az általa újonnan kifejlesztett didaktikus módszer lényege, hogy amikor az ember már nem tudja szép szóval megakadályozni, hogy kedvenc egy szem gyermeke azt tegye, amit nagyon nem kéne, akkor verés és kiabálás helyett rá kell körömmel a kezecskéjére koppintani. Mert az egy hirtelen jövő, és mégsem kellemes figyelmeztetés, ha Morzsi egy koppintást kap. Nocsak, ezt meghallotta a szóban forgó illető, el is kezdte ismételgetni nagy ártatlanul: „káppintáká, kappintaka, kippantoka, koppintóka“, ez az, ráérzett a csemete, „koppintóka“! Tehát, ha ilyet hall valaki nálunk, akkor az nem egy finn szó, hanem Morzsi egyik alkotása. 

Van még pár szó, amit ő gyártott, és a mamájának fogalma sincs, mit is jelentenek: pötyü (talán a cipő az), pityom (talán pizsama), bide (újabban így hívják morzsiul a békát), kuku (ez a kuka), de van böri, tótya, pata és tenge is, na ezekről tényleg nem sejtik az ősök, hogy mi a csodát takarnak. A csepüről ellenben most már tudják, hogy seprű akar lenni, miután Morzsi a heti nagybevásárlás alkalmával megpillantotta a boltban a seprűt és a lekváros pultoktól kezdve a pénztártól való távozásig egész idő alatt folyamatos, hangos CSEPÜ, CSEPÜ, CSEPÜ kiabálással követelte, hogy vegyenek neki most azonnal egy seprüt. (Valamiért imád takarítani – most még.) A pénztárosnő szórakozott a dolgon, pláne, mikor észrevette, hogy a legtöbb általunk vásárolt élelmiszeren apró fogsornyomok vannak – szerintem arra gondolt, hogy ez a gyerek a seprűt is megrágcsálná. Igazi csepürágócsemete, nicht wahr? De nem kapott seprűt, most az egyszer Mamó a sarkára állt.

A boltból hazaérve újabb megpróbáltatás elé állította Zoli aput és Mamót a gyerek, mert mostanában folyamatosan megtagadja az evést. Mondjuk aznap megkegyelmezett ősein, és végül elkezdett húst enni, és követelte is, ha elfogyott előle: hutyu, hutyu, husu! Mamó megjegyezte, hogy aki húst akar, akarjon tojást is, erre Morzsi elkezdte ismételgetni, hogy toásu, toásu! Egész ősmagyar hangulatú beszélgetés bontakozott ki, de aztán Morzsi valamiért mégis eltért a tervtől és egy fél citromot kaparintott meg. Apu és Mamó gondolta, hogy majd a „zzizom“ elfacsarintja kissé Morzsi képét, de nagy elképedésükre a verhetetlen, legyőzhetetlen Morzsi egykedvűen kiharapott a citrom húsából egy jó darabot és szemrebbenés nélkül megette. Utána evett egy kis „totyát“ (azaz sonkát is), néha-néha mellé egy kis citromrostot, de minden kertelés és körítés nélkül. Azért a szülőknek is volt sikerélménye, végre nem „ee-peee!!!“ volt a menü, azaz nem eperjoghurt eperjoghurttal, ahogyan Morzsi a nap tizenkét órájában szívesen venné.

Monday, 18 July 2011

Morzsimagyar glosszárium


Morzsika lelkesen robog a gézengúzosodás útján… Ezzel együtt szegény egyre többször hallja azt, hogy „nem szabad!”. Ezért immáron megtanult haragudni is. Például a konyhában a tűzhely elcsavarható gombjaira. Olyan sokszor kapott már ezért figyelmeztetést, hogy néha mérgében ő is elkezdi szidni a gombokat. Biztosan valami rossz velük, ha Apu is, Mamó is mérges, valahányszor Morzsi csavargatni kezdi őket. Ilyenkor kiabál nekik: Nem, nem! Tëëë!

Ha Morzsi a beszédelsajátítással is annyira sietett volna, mint a közlekedés tökéletes uralásával (merthogy immár nemcsak felmászik az asztalra vagy ágyra, de le is tud onnan mászni, és egy kézzel fogózva felmegy a lépcsőkön), akkor mostanra már összetett mondatokban kellene beszélnie. De ez a műfaj nem olyan sürgős számára, és nem is különösebben vonzó, elvégre ki szeretne megtanulni egy olyan nyelvet, amelynek minden második mondata „nem szabad!” ? Ezért aztán Mamó kitalálta, hogy a sok tiltás helyett inkább felszólításokat fogalmaz meg. Amikor csak lehet, nem azt mondja, hogy „Ne dobd el!”, hanem például azt, hogy „Jól fogd meg, szorosan tartsd!” stb.  Persze elég gyakran utolsó pillanatban vesz észre valamit, például, hogy Morzsi már apu olvasójával egyensúlyozgat, vagy a távirányítót dörzsöli a padlóhoz, netán a véletlenül megszerzett befőttesüveget emeli magasra fél kézzel, és ilyenkor Mamónak nem jut eszébe semmilyen állító mondat, csak csupa tiltás…

Minden esetre Morzsi nem siet anyanyelve uralásában, sőt eddigi két-, sőt háromszótagos próbálkozásai is átmentek egyszótagos önkifejezésbe (talán mandarin  nyelvleckéket vesz titokban?) ezért a vele esetleg találkozók kedvéért Mamó összeállított egy morzsimagyar glosszáriumot.

Abmb/Aa = ablak
Aaaaa! = sajtot kérek!
Bam! = banánt kérek!
Baa! = barackot kérek!
Gú! = 1. savanyúuborkát kérek! (etimológia: egyszer megpróbálta kimondani, hogy uborka, de guor lett belőle, aztán rájött, hogy Mamó ebből is tudja, mit akar, tehát nem érdemes egészen kimondani) A víz mellett a gú az, amit magától kérni szokott, akkor is ha nem látja épp.
Gú! = 2. Cseresznyét kérek, de most azonnal, és nagyon sokat! (etimológia: minden, ami picit savanykás, az uborkára emlékezteti. Igaz, hogy csak az életében először megkóstolt cseresznye volt savanyú, az utóbbi időben nagyon édes volt a cseresznye, de a név megmaradt)
Di! = sárgadinnyét kérek!
Kú! = elsődleges jelentése: kutya; további jelentései: láma, kecske, macska, ló, vikúnya, és egyéb négylábúak
Ko = 1.kő
Ko = 2. tükör (a tükor szóból, egy ideje ugyanis nem hajlandó az ö-t kimondani)
Ha = hal (mármint halat ábrázoló rajz, mert gasztronómiai szinten még nem jelent neki semmit a hal)
Téé (néha tej)=tejet kérek, de most! (régebben tisztán kimondta, hogy „tej”, de visszaesett) Igaz, az elmúlt hónapban elkezdte nem szeretni a tejet...
Tenyér = 1. tenyér (ilyenkor pacsit kell adni, azaz amerikai „five” tenyerest)
Tenyér = 2. tányér (főleg ha porcelán, akkor szeret/ne/ ilyesmivel játszani)
Tëëë = nem szabad! Te disznó tűzhelygomb!
Tääää = a távirányítóval akarok játszani! (néha a mobiltelefonra is érti)
Neeee! = kérek belőle! (mármint mindenből, amit éppen valaki eszik)
Nééé! = nekem is adj belőle, enni akarok!
Zzzjí, íjzzz, zzzí, dzzí, dzíz = víz – Szomjas vagyok!)
Vű = fű (ha a képeskönyvben odajutunk, hogy mit is legel a tehén)
Ppa! = lámpa, hadd kapcsolgathassam!, de jelent még plafont is
To = 1. túrázás közben minden, amit az apja hátán ülve lát. Valószínűleg azért, mert egy párszor elmentünk egy-egy tó mellett is.
To = 2. Autó (illetve minden, ami gépszerű és közlekedik, ideértve a libegőt, telekabint is)

Ájájájájáj, bűűűőőőőő, ájájájáj= ??? Na, ez a feladvány!
A kényes értelmezési kérdés: mikor hegyen, túrán, vagy sétán, az apja hátán, a hordozóban ülve bömböl. Zoli szerint csak hisztizik, de Mamó állítja, hogy a gyerek ok nélkül nem bömböl. És hogy meg kell állni, le kell tenni, ki kell venni, tisztába kell tenni, enni kell adni, meg kell vigasztalni. Mindezek megtörténte után néha mégis folytatódik az Ájájájájáj, bűűűőőőőő, ájájájáj!
Zoli szerint egyszerűen csak menni kell tovább, felfele, egyszer majd csak elfárad a kölyök, és abbahagyja. Mamó elve: a gyereknek élveznie kellene a túrát, ha azt akarjuk, hogy később is szívesen menjen hegyre. Ha bömböl, akkor viszont tutira nem élvezi, ám ha ennek ellenére mégis hurcoljuk magunkkal, akkor felnőtt korára utálni fogja a hegymászást és inkább golfozni, vagy sörözni megy. Vagy nem megy sehová a tévé elől. Ezért inkább Mamó ott marad Morzsival félúton, majd árnyékot tart neki a tűző napon, vagy mindannyian hagyják abba a túrát, és várják meg, míg Morzsi abbahagyja a sírást. Zoli ilyenkor disszidálni készül. Morzsika ordítva lök el magától minden vigasztaló közeledést. Mamó a haját tépi kétségbeesésében, hogy most széthull a családja. Aztán egyszer valahogy Morzsi abbahagyja. (Leginkább akkor, ha leveszik róla a sötét napszemüveget, odaadják a síbotot, vagy ha negyedórát mászkálhat a fűben, a sziklák tövében stb.) Addigra Mamónak már szakad le a dereka, csupa gyerekkönny (és egyéb váladék) a kabátja, sála, sapkája, nadrágja, meg az összes zsebkendője. Mindenki megkönnyebbül. De a család azért lefele tart, vagy másik ösvényen indul tovább.