Megvan! Előkerült!

Megvan!!! Előkerült!!!

Ez itt most egy óda az olvasókhoz, és még néhány szó, családról meg az egyéb (plüss)állatfajtákról. Ja, mi is a mai jegyzet címe? Miről is kell írnom?

Ez az! Megvan! Előkerült!

Mármint kicsoda, micsoda? Nem, nem a Mamó, ez mránya bloghanyagoló munkásosztályhős mellékállásmama. Rossz pénz ugyanis nem vesz el, egy hülye közmondás szerint. Mamó mindig is megvolt, csak épp annyi apró minden történt, hogy nem győzte kapkodni fejét, leírni pedig nem volt már ideje, amikor meg ideje akadt, akkor nem volt számítógépe… De a drága blogkövetőkre gondolva Mamó valahogy mindig főnixmadárként tér vissza íróasztalához, már amikor épp nem ott ül egyéb teendőkkel… Most épp ezt gondolja:  „Igen, ti, akik már pár tucat bejegyzés óta velem vagytok, ti fújjátok a levegőt szárnyaim alá, rátok gondolva próbálkozom még mindig elmondhatóvá tenni Morzsi és szerény magunk vicces életkéjét. Ti vagytok a blog lényege, nem én.”

Akkor lássunk munkához, hátha Mamó hálája jeléül mégis megtudhatják még ma e kedves követők, hogy mi a csoda került elő, és ez mitől is ilyen jelentőségteljes esemény. Nos, a láma az!

Emlékszik még valaki Láma lámára, a New York legjobb könyvesboltjában egy áprilisi délutánon tizenkét hegymászókönyv mellett vásárolt, globalizált „Made in China”, élethű, perui lámaszerű, és lámaszínű, nem kék szemű, drága négylábúra, amit Morzsi oly gyakran harapott orron? Az idei márciusi-áprilisi bejegyzések enyhén kétségbeesett felhanggal állapították meg, hogy Láma láma vagy disszidált, vagy elnyelte őt a föld, de mindenképpen eltűnt. Sorsa rejtély marad. Mi járhatott a fejében, miért ment el, és hol járt – talán nem fogjuk megtudni soha. De most megint itt van, él, jól van, csupa kellemes meglepetésről fog Mamó beszámolni. Szép sorban, rendre.

Először ugyanis azt kell elmondani, hogy Mamó június elején hatalmas elhatározással eltüntette családját! Mivel neki dolgoznia kell, de a nyár, értsétek: a magashegyi és túraszezon könyörtelenül a nyakunkon van, és Zolit mégsem lehet ettől megfosztani, Mamó kerek-perec száműzte Twistedbrush Zoltán hegymászó-ikonográfust és Zsákbolha Nyüzsgi Gömbecfej Morzsa manót az Alpokba. Bérelt nekik egy, a Zoli spártai elvárásainak megfelelő, de azért ággyal és asztallal mégis rendelkező minigarzont egy hegy oldalában, ahonnan egy másik hegyre lehet látni, meg egy harmadikra és egy negyedikre. Ez így már majdnem tökéletes Zolinak, már csak egy másik hegymászó kéne a dologhoz. Nos, Mamó ezzel nem tudott szolgálni, de kárpótlásként otthagyta Zolinak Morzsit, nehogy bármelyikük is unatkozzék, aztán feltöltötte a hűtőszekrényt, megpuszilta a két mászóját és visszament dolgozni (nyolc átszállás és nyolc óra utazás árán). Majd valahogy időmilliomosként találta magát egy hatalmasra nőtt lakásban. És eszébe jutott, hogy van egy blogja :-)

Maga sem tudja már, hogy mit keresve, de a hálószobában matatott épp Morzsi kinőtt, vagy még túl nagy ruhái között, mikor valami ismerős dolog került a szeme elé. 

Két drappos-szürkés-barnás hátsó láb, meg egy far! „Hoppá, kilóg a lámaláb!” – gondolta Mamó, és elkapta a két hátsó patát. Bizony, ez Láma láma volt! Megvan a tekergő! Méghozzá nem is egyedül. Többedmagával susmorgott épp a fehér polcon, Zenélő Bárány és Zsizsó Zsiráf álcázásával. Ugyanis ott volt Morzsi jegesmedvéje, Björn de Melegh van Mindenhole, és ott volt Kenguru Ben Gourou is. Igazából nagy valószínűséggel ez utóbbit akarta Láma láma meglátogatni, de mivel Björn is ott tartózkodott éppen, Láma láma hosszabb ideig maradt, végül pedig elfelejtett visszatérni. Hát ezt most már szánhatja-bánhatja, mert időközben Morzsi azt is elfelejtette, hogy Láma láma létezik! Sőt! Talált magának egy még jobb barátot!

Éppen azokban a napokban, mikor Mamó megállapította már tízezredszer is, hogy a fia nem hasonlít a szakkönyvekben leírt esetekhez, meg hogy ez a gyerek, úgy látszik, nem ragaszkodik semmilyen plüssállathoz, és nincs kedvenc játéka, akkor tűnt fel, hogy Morzsi újabban elalváshoz magával viszi a kiságyba Pandabanda Bandi Pandát is. Igazából csak úgy nyakszirten ragadja a pandát, de utána még forgatja egy darabig, nézegeti, majd melléje fekszik, nagyjából azonos pózban. Elképzelhető, hogy milyen helyes látvány, mikor a kiságyban egymás mellett békésen szuszog Morzsi és Pandabanda, ugyanúgy hason, ugyanúgy kidomborítva a fenekét, felhúzva maga alá a térdeit… Az is lehet, hogy ugyanazt álmodják?

Minden esetre Zoli apunak is feltűnt a dolog, mert Mamó álla ugyancsak leesett a hegyekbe indulás reggelén. Zoli ugyanis előző este már bepakolta a kocsiba a fürdőszoba, konyha és előszobaszekrény tartalmát (kivéve persze a kádat, a hűtőt és a hosszú tükröket), ahogyan ez lenni szokott, amióta Morzsi a családhoz csatlakozott. Aztán megállapította, hogy a kocsi tele van, Mamó könyve, laptopja, keksze és szendvicse számára már nem maradt hely, mindössze egyetlen, legfeljebb 10X12 cm-es tárgy fér még be, és a három utas. Pont.

Ehhez képest indulás előtt tíz perccel mit lát Mamó? Azt, hogy Zoli épp a nagyjából 20 X 30 cm-es Pandabanda Bandit emeli be a hátsó ülésre. Merthogy az nagyon fontos Morzsinak! Ezennel hivatalosan is el lett könyvelve, hogy a panda nyerte a „Morzsi kedvence” titulust.

Erre most meg előkerült Láma, a felmelegedett Björn, sőt még a színes gumiból készült, fogzás idején oly hasznos Nyafagáj is, amely mindig nyiffant-nyaffantott egyet, ha Morzsi beleharapott. Mamó azt sem tudta, örüljön, vagy bánatos legyen, hogy a blogolvasókon kívül mással (például az érintett lámatartó Zsákbolha Nyüzsgi Gömbecfej Morzsával) hirtelenjében nem tudja megosztani a jó hírt. Ezért aztán gyorsan vonatra ült, majd egy másik vonatra, és így tovább, és végül öt átszállás után, nyolc és fél órával később leszállt egy nagy hegy közepén (úgy 1500 m körül) egy sárga buszról, és rohant családocskája karjaiba. Morzsika büntetett, haragudt a három napig hiányzó Mamóra, nem akart puszit adni, és elfordította a fejecskéjét. Na, bezzeg az egy dolog bejött a pszichológiakönyvekből – gondolta szomorúan Mamó.

Murphy törvénykönyvéből viszont az esős hétvége axióma bizonyult igaznak, a hideg szürke eső ugyanis egészen addig zuhogott, amíg Mamó újra be nem pakolt a hátizsákjába, hogy munkahelyi kötelességek miatt visszautazzon a 650 km-rel, négy hegylánccal és öt átszállással arrébb fekvő „Unalomföldje” alaptáborba. Így Mamó a hegyekből csak annyit tapasztalt meg ez alkalommal, hogy vannak, biztosan léteznek, mert távozóban a buszból mintha valami fehér hósipkás, nagy tömböket (értsd: északi falakat) látott volna, mikor két szerpentin közt épp a déli ég felé nézett. Ezzel ellentétben az elmúlt héten Twistedbrush Rostedcrampon Zoltán hegymászó és fia minden délután följárt valami magaslatra. Több-kevesebb kalanddal és sok szép tájképpel gazdagabbak már. Mamónak leginkább az a kalandjuk tetszett, amikor -elmesélés szerint- 2800 méteren a Moiry menedékházhoz érkezvén Zoli levette hátáról élő hátizsákját, és mire feleszmélt volna, addigra Zsákbolha Ny. G. Morzsi már két karral pancsolt a ház mögötti kút csebrében, az alig tízfokos vízben. Szerencsére vállig lett csak csuromvizes, de egy igazi hegymászónál mindig akad egy adag száraz babaruha is, és Zoli elég gyorsan átöltöztette vízimádó kisfiát.

Ma pedig, Mamó második, szakmai kötelességből tett megszökése idején (vajon Morzsi ezt mennyi idő elteltével bocsátja meg?) valahol Elzász kellős közepén csöngött a telefon, hogy a kilátás milyen fantasztikus. Mármint a Zoli és Morzsi elé 2896 m-en terülő, a Cornet de Sorebois tetejéről látható táj, amit Mamó (éppen két vasúti trafó közeléből) csak elképzelni tud. Ez egyelőre Morzsi személyes rekordja, már az apu hátán elért magasságot illetően (ez persze különösebben nem érdekel senkit, és a család nem is törekedett soha gyerekrekordok felállítására, sőt Mamó megfogadta már többször is, hogy nem fogja Morzsit tizenkét és fél évesen az Everestre küldeni, hogy ő lehessen a legfiatalabb, aki oda feljut). De az, hogy a Sorebois csúcsáról látni lehet a Zinalrothorntól a Dent Blanche-ig mindent, az mégiscsak fantasztikus dolog. Milyen kár, hogy a nagy hír hallatán Mamó elfelejtette az örömhírt legalább telefonon elmondani: Láma láma megvan, él, várja vissza Morzsit, és nem is féltékeny Pandabanda Bandira. 

 A kép egy héttel korábban készült, mikor fél napig nem esett az eső, annak ellenére, hogy Mamó is a fiúkkal tartott a Moiry ház felé.