Zsizsó zsiráf megmenti a délutánt

Ez a nap határozottan rosszul kezdődött. Pontosabban határozottan korán. Egész pontosan negyed négykor, ami persze akár nagyon késő is lehetne, ha az ember épp az Oberaletschhüttében töltené az éjszakát és az Aletschhornra indulna… De a dögunalmas, csillagtalan luxembourgi éjszakában három tizenöt ugyancsak korainak számít! Különösen, hogy Morzsika hatalmas ordítása vezette be az új hétfőt. Az éjféli egyórás ordítás tehát újrakezdődik – gondolta lemondóan mamó (ez én lennék, az apja fogalmazásában), és nem tévedett…

Azért a reggel valahogy eltelt. De délután is volt ilyen álomból felriadós rejtélyes ordításos félóra… Szegény Morzsika, vajon mije fájhat?

Mamónak ugyancsak megvolt a maga gondja (a Morzsika kiismerhetetlen eredetű, kétségbeesett sírásai mellett). Alkotni szeretett volna, de azt Morzsika nem jutalmazza, mert ő azt szeretné, ha állandóan vele foglalkozna Mamó… Mikor pedig Morzsika alszik, és már a háztartás sem „fut ezerfelé”, Mamó egy képet próbál összehozni több fényképből… Próbál. Azt látja ugyan maga előtt, hogy hogyan kéne ennek kinéznie, de most épp nincs itthon a házi saját különbejáratú IT-szakembere, illusztrátora, a Morzsika papája. Ő meg amúgy is unná harmadszor is elmagyarázni a CS3 megfelelő műveleteit, elvégre már tavalyelőtt és tavaly októberben is elmondta egyszer… akkor volt Mamónak utoljára ideje kiudvarolni egy kis ingyenes Photoshop-tanfolyamot élete párjától.

Sebaj, Morzsi még mindig alszik, Mamó előveszi hát a CS2-szakkönyvet, amelyhez hasonló tonnaszámra van Zoli polcain. Hm, érdekes lesz, a tárgymutató nélkül épp 564 oldal, és vannak benne ilyenek, hogy „A rétegmaszk bélyegképén keresztül szerkeszthetjük, mozgathatjuk, kifordíthatjuk, deaktiválhatjuk a maszkot, vagy éppen átmásolhatjuk más rétegekre is.” De valahogy Mamót most nem érdekli sem az árnyalatkorrekció meg a bridge funkció sem, valami mást akar, de mivel nem tudja, hogy azt miként nevezi CS2-ül, ezért vagy átnézi mind az 564 oldalt, vagy más képkezelő/illusztrátorprogramot keres. Vagy odarohan az álmából már megint hatalmas ordítással felriadó Morzsihoz. Jól tippeltetek, ez utóbbi… Az alkotásnak mára ennyi. A délután sem kezdődik jobban, mint a hajnal.

Morzsika vigasztalhatatlan. Hosszas kétségbeesett bömbölés után elcsendesedik, de nyűgössége nem szűnik. Mamónak végül mentőötlete támad, mert eszébe jut Zsizsó, az ezerszínű zsiráf, aki már befejezte a száradást, és patyolattisztán állna végre szolgálatba. Zsizsó egy másik babánál ment nyugdíjba, hozzánk pedig Márti néni és José bácsi hozta múlt héten egy zsák divatos babaruha társaságában. Zsizsó még nem találkozott új gazdájával. Morzsika épp a kanárisárga Bello bohóc elfogyasztásán fáradozott rendületlenül, mikor Mamó föléje lógatta Zsizsó zsiráfot. Láss csodát, Morzsi arca felderült, végre valami stimulus, végre valami inger, végre valami új! Már majdnem félórája nem változott a földrajz és történelem Morzsi körül, és ez módfelett unalmas neki!

Ugyanakkor egyfajta megilletődés is tükröződik abban, ahogy hallgat, és izgatott zavarát sűrű lábfelhúzogatással leplezve szemügyre veszi a jövevényt. Feszült pillanat, Morzsika egyre sebesebben biciklizik a lábaival, egyre szaporábban veszi a levegőt, ami nála alapvetően azt jelenti: „ez abszolút nem hagy engem közönyösen”. Aztán Mamó látja, hogy fellélegezhet. Tetszik Morzsinak a Zsizsó zsiráf. Mert Zsizsó zsiráf ÉRDEKES. Annyira, hogy Morzsi elfelejti Bello bohócot, ügyet sem vet Kázmér kacsára.

A következő lépés – oda kell adni neki Zsizsót – még igényel egy kis stratégiát, de Mamó hamar leküzdi az akadályt, és Zsizsó ott landol Morzsi hasán. Nagyon rövid időn belül pedig Morzsika szájában. Csakhogy Morzsika először mintha keresztben szeretné lenyelni Zsizsó zsiráfot. Elég hamar rájön a kihívás hatalmas mivoltára, ezért aztán már stratégiát változtat és megelégedne azzal is, ha először Zsizsó jobb első patája beférne a szájába. De Zsizsót annál bababiztosabbra tervezték. Egyszerűen lenyelhetetlen. E jó tulajdonságánál fogva magától értetődő, hogy még egy ideig marad! Pláne, hogy Morzsika – mikor Mamó ölbe vette, hogy kivigye pelenkacserére – aggodalmaskodva tekintett vissza az új pajtásra „Ugye ott marad az ágyamban, és még akkor is ott lesz, ha visszajövünk a fürdőszobából?”

Újabb fejezet, amelyben Morzsi megharagszik

Avagy „Segítség! A másik baba elrabolta az anyukámat !”
Mivel most már a hét 3 napján egyedül „őrzöm” a Morzsit, ezentúl még kevesebb idő lesz naplóírásra.
Azért röviden összefoglalóul a le nem írt elmúlt hetekről: Morzsi már 68 cm, ami hathónapos babaruhaméret! A súlyát inkább ne emlegessük, hátha ő is olyan lesz, mint a mamája, aki a testsúlyt tabutémának tartja. Na közben megint oda kellett rohanni hozzá, visszajöttem, jó, de már nem emlékszem, hol is tartottam… szóval rendíthetetlen küzdőszellemmel forog az ágyon, egyre kevesebbet alszik napközben, dumál, főleg olyanokat, hogy „kkkkrrrrrrrrrrrrrrrrrrr”, „grrrrrüüüűűűüüü”, és egyre megátalkodottabban próbál közelebb jutni hason fekve az elé tett játékokhoz. Azok sajnos nem jönnek közelebb, Morzsi meg hiába húzza fel a lábait, vagy hiába dobálja a levegőbe azokat a kis rózsaszín tappancsait, valahogy nem sikerül előre haladni. Egy idő után ez a 0 cm/félórás haladási sebesség az idegeire megy és vagy leejti a fejét, épp bele valamelyik nyáltócsába, amit nem tudtunk még villámgyorsan feltörülni alatta, vagy pedig elkezd kétségbeesetten ordítani (és utána teszi bele a fejét a visszafolyt tejbe).

Jó hír, (vagy rossz), hogy (csak most) nagyjából meg tudjuk különböztetni a bömbölési formáit: ezt a frusztrált, sikerélmény-hiányos tiltakozást a sors nehézségei ellen, az álmából fázisváltáskor felriadós felsírást, az este fél nyolcas „álmos vagyok és el akarok aludni, de most, és hagyjatok békén, de azért legyetek mellettem” jelentésű ingerült sírást, és a színpadiasan kétségbeesett ordítást, ami akkor a leghangosabb, ha épp látja, hogy arra járunk, és tudja, hogy halljuk. Ennek az a vége, hogy megesik rajta a szívünk és ölbe vesszük. Ilyenkor aztán csak hallgat, nem néz a szemünkbe, kitartóan kerüli a tekintetünk, mint aki rossz fát tett a tűzre… De a lényeg, hogy célját elérte, újabb ölbenvivős kirándulásra lehet menni a „piros” konyhába és szűk előszobánkba, ahol van a két másik baba (vagyis két párhuzamos tükör).

Nos eddig minden rendben is volt, de a tegnapelőtt Morzsi egyik ilyen délelőtti miniexpedíción rajtakapta a „másik babát”, hogy az anyukája ölében volt. Először naivan közelített a babához, örült is neki gyanútlanul, de hirtelen fennebb tévedt a tekintete, és hajjaj, mit látott?! Hát engem! És meg is örült nekem, vagyis a tükörképemnek, de hirtelen valami gyanús lehetett neki, mert felnézett rám, a valódira, és meglepődve látta, hogy ott vagyok még, én beszélek hozzá, és én tartom hátragörnyedve őt. Ezt már nem tudta feldolgozni, hogy akkor most belőlem kettő legyen! Hogy a másik babával kelljen rajtunk osztozkodnia, na nem! Még egyszer megnézte a tükörben látható babát velem együtt, aztán gyorsan és tüntetően elfordította a fejét! Próbáltam úgy fordulni, hogy mégis lássa a tükröt. De egyértelműen tudtomra adta fejecskéjének határozott elfordításával, hogy csakazértsem néz arra a másik kettőre! Egyszerűen nem volt hajlandó többet szóba állni a másik babával, pedig annak mindig úgy szökött örülni. Még úgy sem, hogy vigyáztam, én ne látszódjak a tükörben. Komor képet vágott és tüntetően ellenkező irányba bámult. Egyértelmű rosszallás…

Szerencsére Morzsi sem haragtartó, így ma, két nappal később már megint vidáman vigyorgott a kis haverocskájának. De ma az apukája ölében ment expedíciózni :-). Netán azért, hogy nehogy a másik baba megint elraboljon engem :-). Minden esetre este már szégyenlősen elmosolyodott, majd elkapta a tekintetét, és ránk mosolygott, az igaziakra.